Jelentősen, nyolc százalékkal nőtt az előző évhez képest a hajléktalan fiatalok száma Amerikában – írja az MTI. A hontalan családok helyzetével foglalkozó National Center on Family Homelessness nevű kutatóintézet arra hívja fel a figyelmet, hogy nagy árat fog fizetni társadalmi és gazdasági értelemben is az ország ezért a helyzetért.
Csak Kalifornia államban félmillió hajléktalan gyermek él, ez a legsúlyosabban érintett terület. Bár a szövetségi kormányzat az utóbbi időben jelentős előrelépést ért el a háborús veteránok és a tartósan hajléktalan felnőttek körében, a családosok és a gyermekek nem kaptak hasonló mértékű segítséget.
Az „Amerika legfiatalabb kitaszítottjai” címet viselők kutatás a megfizethető lakhatás hiányát, a szegénység nagy arányát és a családon belüli erőszakot okolja a fiatalok hontalanságának növekedéséért. A helyzet messzemenően negatív hatással van az érintett fiatalok tanulmányaira és szellemi fejlődésükre – hangsúlyozták.