Foci

Tíz emberrel nyert a Diósgyőr

DVTK (dvtk, )
DVTK (dvtk, )

2-0-ra győzött hazai pályán a DVTK a Honvéd ellen az OTP Bank Liga 8. fordulójában, úgy, hogy Vági kiállítását követően bő egy órán keresztül emberhátrányban futballoztak a miskolciak.

Az NB1 hetedik fordulójában a diósgyőriek a Puskás Akadémiát verték 2-0-ra, míg a Honvéd a Mezőkövesd ellen kapott ki hazai környezetben.

A hazai drukkerek örülhettek
Fotó: Facebook

Hamar elvette a kispestieknek a kedvét Tomiszlav Szivics csapata, hisz a harmadik percben már előnybe is kerültek a házigazdák. Barczi passzát követően Nikházi ért a labdába, ami Kemenes mellett a jobb alsóban kötött ki.

A 25. percben egy felugrásnál Vági gyomron rúgta Alcibiadét, amiért Kassai Viktor játékvezető egyből felmutatta neki a piros lapot, így emberhátrányba kerültek a vendéglátók. Sokan úgy hihették ekkor, hogy a DVTK mezőnyfölénye egyik pillanatról a másikra köddé válhat, de ez nem így történt.

A Honvéd sem az első félidő hátralévő részében, sem a második játékrészben nem tudott komoly nyomást helyezni a miskolciakra, akik viszont dinamikus játékkal többször is helyzetbe került, sőt, Bacsa góljával húsz perccel a találkozó vége előtt megduplázták előnyüket.

Marco Rossi tanítványai nem tudtak élni az emberelőnnyel, így egy pontot sem vittek el a Diósgyőr otthonából.

Eredmény – OTP Bank Liga, 8. forduló

DVTK vs. Budapest Honvéd 2-0 (1-0)
Miskolc, 4.000 néző. V.: Kassai V. (Erős G., Ring Gy.).

DVTK: Rados – Vági, Vadász, Kádár, Gohér – Abdouraman – Barczi (Takács P. 46.)Nikházi, Kostic – Tisza (Gosztonyi, 76.), Futács (Bacsa, 59.) Vezetőedző: Sivic Tomislav

Budapest Honvéd: Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Alcibiade (King, 58.), Baráth – Godoy, Nagy G.
Hidi – Vernes, Testardi (Job, 75.), Vécsei Vezetőedző: Marco Rossi

Gólszerző: Nikházi (1-0) a 3., Bacsa (2-0) a 71. percben.

Sárga lap: Nikházi (29.), Takács P. (51.), Kostic (54.), Gohér (80.), Gosztonyi (82.), Vadász (88.) ill. Testardi (53.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik