Sport

Hosszú Katinka besöpörte pályafutása hatvanadik nemzetközi aranyérmét

A glasgow-i rövidpályás úszó Európa-bajnokság első napján aranyérmet nyert Hosszú Katinka 400 méter vegyesen. Az Iron Lady Jakabos Zsuzsannával az oldalán óriási fölénnyel jutott döntőbe, így a fináléban is kettős magyar győzelemben bízhattunk.

Hosszú és Jakabos már az első nap rárúgta az ajtót az Eb-mezőnyre
Négy döntőben is lesznek magyarok a rövidpályás Európa-bajnokságon.

Hosszú a tőle megszokott magabiztossággal kezdte a pillangóúszást, ötven méter után már az első helyen állt, száz méternél pedig Jakabos megérkezett mögé második helyre. Mellúszásnál Hosszú már egy testhosszal vezetett, viszont Ilaria Cusinato megelőzte Jakabost. Az Iron Ladyt nem lehetett utolérni, Jakabosnak viszont nem is őt, hanem az olaszt kellett beérnie, ami az utolsó hosszon jött össze, így övé lett a második hely.

Ez volt Hosszú Katinka 90. nemzetközi érme, amelyből már a 60 arany született.

A versenynap további magyar érdekeltségű döntőiben Telegdy Ádám 200 háton végig a hetedik helyen haladt, de végül hatodik helyen ért célba 1:51.59-ces idővel, Holló Balázs pedig a férfiak 400 méteres fináléjában hamar a harmadik helyre állt, ám féltávnál keményen belehúzott a mezőny, a magyar úszó végül ötödikként ért be 3:39.06-os idővel.

A férfi 4×50 méteres gyorsváltóban Lobanovszkij Maxim rajtja félelmetes volt, első helyre hozta a váltót az első ötvenen, apránként aztán visszacsúszott a magyar csapat az ötödik helyig. A végére a rövid támok specialistája, Szabó Szebasztián maradt és óriásit úszott ugyan, de nem tudott előrébb jutni, így tödik helyen maradt, ám országos csúccsal: 1:25.14 alatt ért célba a magyar négyes.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik