Élő Sport

A kötelező győzelem megvan, jöhet a románok elleni ki-ki meccs a kézivébén

A magyar női kézilabda-válogatott jó első félidei játékának köszönhetően magabiztosan győzte le 30-20-ra Szenegált a világbajnokságon. A középdöntőbe jutásról a Románia elleni, pénteki mérkőzés dönt majd.

Elég fájdalmas volt a Montenegró elleni vereség, ugyanakkor túl sokat nem lehetett az elszalasztott győzelmi lehetőségen szomorkodni, ugyanis egy érdekes és veszélyes ellenfél, Szenegál következett. A magyar csapat kellőképpen komolyan vette a meccset, már az elejétől kezdve nekiesett afrikai ellenfelének, Tomori, Kovacsics és Kovács szállította a gólokat, miközben a kapuban Triffa remekelt. A félidőben így nyolc gól volt a magyar előny (17-9).

A második félidőre Kiss jött a kapuba, neki is nagy védései voltak, ám ekkor már kiegyenlítettebb volt a mérkőzés, igaz, ebben szerepe volt annak is, hogy Kim Rasmussen mindenkinek lehetőséget adott és többet voltak fent a fiatalok is.

A vége tízgólos győzelem lett, Kovács Anna hat góljával a legeredményesebb játékosunk volt.

De mindenképpen ki kell emelni a kapusainkat is, Triffa 50, Kiss 40 százalékkal védett, mindketten nyolc lövést hárítottak. Összesen 13 játékosunk volt eredményes.

Pénteken az a Románia lesz az ellenfél, aki szintén nagy csatában kapott ki Montenegrótól és ugyanúgy négy pontja van, mint a magyar válogatottnak. Nekünk a döntetlen is jó lenne, mert jobb a gólkülönbségünk.

Kézi-vb: Montenegró körömrágós meccsen verte Romániát
Két továbbjutó már megvan a magyarok csoportjából.

Bármelyik csapat is jut tovább a középdöntőbe, nulla pontot visz magával – a montenegróiak és a spanyolok már továbbléptek. A világbajnokság győztese kijut a jövő nyári, tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig selejtezőt játszhatnak márciusban.

Eredmény – női kézilabda világbajnokság, C csoport, 4. forduló

Magyarország-Szenegál 30-20 (17-9)

 

Magyarország: Triffa – Lukács 1, Tomori 3, Kovacsics 2, Tóvizi 2, Háfra 2, Schatzl 1, cserék: Vámos 1, Klujber 2, Kovács A. 6, Tóth G. 2, Faluvégi 2, Márton G. 5, Szabó L. 1, Kiss É., szövetségi kapitány: Kim Rasmussen

 

lövések/gólok: 57/30, illetve 45/20

gólok hétméteresből: 3/2, illetve 2/1

kiállítások: 4, illetve 8 perc

 

Az állás: 1. Spanyolország 8 pont (132-77), 2. Montenegró 8 (111-96), 3. Magyarország 4 (118-89), 4. Románia 4 (93-102), 5. Szenegál 0 (89-117), 6. Kazahsztán 0 (72-134)

Kiemelt kép: MTI/EPA/Jamamura Hirosi

Tízzel verte Szenegált, készen áll a románok elleni meccsre a magyar válogatott

A magyar női kézilabda-válogatott jó első félidei játékának köszönhetően magabiztosan legyőzte Szenegált a világbajnokságon, 30-20 nyert Kim Rasmussen csapata. Kovács Anna hat gólt dobott, Triffa Ágnesnek és Kiss Évának pedig nyolc-nyolc védése volt.

A középdöntőbe jutásról a Románia elleni, pénteki mérkőzés dönt majd, nekünk a döntetlen is elég lehet.

30-20 - vége

Háfra még beragasztott egy irgalmatlan bombát a hosszú felsőbe, majd Szenegál dobja meg a huszadik gólját. Tíz góllal megnyertük a mérkőzést.

29-19

Kovács parádésan játszotta meg Szabót, majd Kiss véd nagyot, de Kamdop értékesíti a kipattanót. Újabb kimaradt magyar helyzet után lerohanásból eredményes Szenegál, majd Lo mutat be újabb védést. Két perc van már csak vissza.

28-17

Hetest dobott Szenegál, Kisst leültette Seck, de érvénytelen volt a dobása. Úgyhogy Schatzl góljával először a mérkőzésen tizenegy góllal vezetünk.

27-17

Újabb Márton gól a szélről, majd újabb magyar emberelőny, így kezdődik a találkozó utolsó tíz perce. Kisebb áramszünet a magyar játékban, gólt kaptunk, majd eladtuk a labdát, de nem tud közelebb férkőzni Szenegál,

Őrizzük a közte tízet

Kiss jól szállt be a meccsbe, sokadik védését mutatja be a második félidőben. Közben a magyar válogatott magabiztosan őrzi a tíz gól körüli különbséget, még akkor is, ha időnként azért a kapu mellé durrogtatunk.

26-16

Lo egész jól szállt b a szenegáli kapuba, két védést is bemutatott egymás után, majd mindkét ellentámadásból gólt szerzett az ellenfél. Kandompot szórták ki két percre, a szélre játszottuk a figurát, Faluvégi vágta be a kapuba a labdát. Jó védekezés után Vámos is betalál, egész pályás, üres kapus gólt dobott.

24-14

Jót tett nekünk az időkérés, Márton és Tóth is eredményes volt, miközben az ellenféltől csak egy eladott labdára futotta közben. Márton még tovább növelhette volna az előnyt, de szenegáli kapus nagyot védett.

22-14

Szenegáli időkérés után eladott labdával folytatódott a mérkőzés, de de aztán két gyors gólt is dobott egymás után Szenegál, Faluvégi törte meg aztán az afrikai lendületet. Kiss védett, a labda hozzánk került, Rasmussen pedig úgy érezte, most kell időt kérnie neki is.

21-12

Kovacsics labdát szerzett, emberelőnyt és hetest harcolt ki, Klujberen azonban most kifogott a szenegáli kapus. A védőink kilépve zavarták meg az ellenfelet, majd a távoli, kissé kapkodva leadott lövést Kiss védte magabiztosan. Sajnos közben támadásban pontatlanuk, vagyunk, bár ha valamikor, akkor ezekben a percekben belefér.

Letelt a szenegáli kiállítás, már egyenlő létszámánál mattolták Kisst, majd Tóth középről, talpról volt eredményes.

20-10

Márton a szélről tört repült be középre, de nem volt, aki meg tudta volna állítani és szépen el is tette a labdát a kapus mellett. Belemenés miatt veszik el a labdát Szenegáltól, Kovács pedig folytatja a gólgyártást, jobbátlövőből volt most eredményes.

18-10

Kovács nem lassít, már az ötödik gólját szerzi. Kiss érkezett a magyar kapuba, védéssel mutatkozott be. Kovács újabb lökete kimaradt, Sankhare pedig már felavatta Kisst.

Óraparával indul a második félidő

Jó kedvvel, felszabadultan tértek vissza a magyar játékosok. Jó lenne, ha tudnák folytatni azt a játékot, amit az első félidőben is láttunk, hátha ez a lendület kitart a pénteki, Románia elleni ki-ki meccsre is, ami majd a továbbjutásról fog dönteni. 17-9-ről folytatjuk – igaz, némi várakozás után, ugyanis meglepő módon épp az óra romlott el Japánban.

Bár lerohanásból szerzett gólunk még nincs

Viszonylag rendben van a lőlapunk, dobtunk gólt szélről, középről, közelről, távolról és hetesből is. Eddig összesen nyolc magyar játékos volt eredményes, Kovács négy, Tomori három gólnál jár.

17-9 a félidőben

Abban bíztunk, hogy esetleg meglesz a közte tíz a szünetig, Szenegál azonban másképp gondolta. Így is 17-9-re vezetünk,

még egyik ellenfél sem állt ilyen jól az afrikai csapat ellen ezen a vébén.

Jó látni, hogy ennyire komolyan vesszük ezt a mérkőzést.

16-8

Hetest harcolunk ki, Klujber pedig ezúttal is kíméletlen végrehatjó volt. A túloldalon a center kezéből csúszott ki a labda, Triffa húzta le a levegőből, Márton a túloldalon góllal büntetett.

14-7

Most úgy néz ki a mérkőzés forgatókönyve, hogy egy magyar gólra azonnal jön a szenegáli válasz, úgyhogy állandósult a különbség. Rasmussen időt is kért, hogy kicsit rendezze a gondolatok a félidő vége előtt.

12-5

A legnagyobb problémát Montenegró ellen az jelentette, hogy nem tudtunk középről és átlövőből gólt szerezni. Na, most ez eddig egész jól működik, Kovacsics előszeretettel hagyja ott nagy lövőinknek a labdát, Kovács eredményes ebből ismét. Ezután újabb magyar védés következett, majd Tóvízi kapta a labdát és mát hétre növeli a különbséget.

10-5

Háfra mosolyog, ez pedig mindig jót jelent. A szaggatott vonalnál ugrott fel, nem volt védő, aki le tudta követni, kíméletlenül be is bombázta a kapuba a labdát. Sankhare centerből izmozta be a labdát a mi kapunkba.

9-4

A jelek szerint ezen a mérkőzésen fogja megtalálni a góllövő kezét, Tomori és Kovacsics góljai után ugyanis Kovács is elkezdte zörgetni a hálót, második gólját dobta most. Rohanós a meccs továbbra is, szinte nincs üresjárat, úgyhogy egyből jön a szenegálki válasz, de ezzel együtt is magabiztosan vezetünk. Főleg, Hogy Kovács most a bal oldalról lőtte ki a rövid felsőt.

7-3

Kell még mondani? Triffa védett ismét, és végre sikerült tovább növelni az előnyt, Kovács bombázott a kapuba. Triffa biztos, ami biztos, ismét hárított egyet, de Schatzl a kapufát forgácsolta szét a szélről. Camara töri meg a szenegáli gólcsendet.

Szétszórt percek ezek

Nem lehet eleget dicsérni Triffát, aki már öt védésnél tart és még csak a meccs elején járunk. Emberhátrányban is jól zár a magyar védelem egyelőre, a tehetetlen szenegáliak el is adták a labdát. Levittük a kapust is az egyenlő létszámú támadás reményében, a lövés kimaradt, a labda viszont nálunk maradt, a kiállítás pedig lepergett.

Egyenlő létszámnál elkerülte a kaput Kovacsics lövése, majd a kissé akadozó szenegáli támadást látva időt kért az afrikai csapat szövetségi kapitánya. Hiába azonban a fejtágítás, nem tudták megjátszani a beállósukat, de Kovacsics ellépte a mi támadásunkat.

Újabb magyar labdaszerzés, de rossz az indítás és kiperdül Schatzl kezéből.

6-2

Triffa elkapta a fonalat, újabb védést mutatott be, majd az ellentámadásnál már nem szabálytalankodtak Lukács ellen, aki góllal fejezte be az akciót. Tóvízi a túloldalon hetest és kiállítást érően szabálytalankodott, Dapina így megduplázta csapata góljainak a számát.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik