Sport

Vadászból prédává vált a vb-címvédő francia kézicsapat

Két mérkőzés után még győzelem nélkül áll a világ- és Európa-bajnoki címvédő francia női kézilabda-válogatott, amely nem nagyon hibázhat többet a jelenleg is zajló vébén.

Vb-újonc segítette őrült sikerhez a norvég kéziseket
Bakkerud úgy lőtt, mint egy isten, és még az ellenfél legjobbját is semlegesítette.

Olivier Krumbholz együttese szombaton meglepetésre 29-27-re kikapott Dél-Koreától, majd vasárnap 19-19-es döntetlent játszott Brazíliával. Miután a csoportban még ott van a hibátlan Németország és Dánia is, a címvédőnek nagyon meg kell küzdenie a továbbjutásért.

„Sajnos jelenleg negatív kölcsönhatás van az egyén és csapat között, a fegyelem hiánya sem segíti a klasszisaink csillogását. Remélem, végre megtaláljuk a megoldást, mert nyilvánvaló, hogy nehéz helyzetben vagyunk” – nyilatkozta Krumbholz a L’Equipe-nek.

„A küzdéssel nem volt gond, de kell a tűz és átütőerő”
Kovacsics Anikó szerint hibák mindig benne lesznek a kéziválogatott játékában.

„A francia csapat mindig törekedett arra, hogy az olimpiák előtt vébéken jó teljesítményt nyújtson, elsősorban azért, mert nem volt még meg a kvótánk. Most úgy tűnik, nem tudjuk kezelni azt a tényt, hogy már ott vagyunk az olimpián. Egyesekben ott a félelem, hogy nem kerülnek be a tokiói keretbe, és ez zavart okoz a fejekben” – tette hozzá.

Olivier Krumbholz szeretne rendet rakni a fejekben (Fotó: Facebook/Equipes de France de Handball)

A szakember reméli, hogy végre harcra kész állapotba hozza magát a válogatott, ebben segíthet majd a keddi kötelező győzelmet ígérő meccs Ausztrália ellen.

„Ami történt, nem teljes meglepetés, voltak már figyelmeztető jelek a tavalyi Eb-győzelem óta. Márciusban, a Golden League-ben, szeptemberben pedig az Izland elleni idegenbeli Eb-selejtezőn is közepesen játszottunk. Sajnos ritkán találkozunk egymással, és amikor együtt vagyunk, akkor sem elég szigorúan és fegyelmezetten dolgozunk. Rendet kell raknunk, mert a fejekben zavar van.”

Krumbholz szerint ahhoz, hogy valaki vadász maradjon, dupla annyit kell dolgozni.

Most prédák vagyunk, és ezt lehetett látni a játékvezetők ténykedésén is. Akik nem uralják a mérkőzéseket, azok ellen könnyebben fújnak a bírók. Áldozattá váltunk, de ismét vadásszá kell fejlődnünk.

Úgy véli, játékosai tisztában vannak a kiesés veszélyével, lehet, hogy valamiféle kényelem lett úrrá mindenkin, de meg kell találni a javulás felé vezető utat.

A B csoport állása két forduló után

1. Németország 4 pont
2. Dánia 3 (63-38)
3. Dél-Korea 3 (55-53)
4. Franciaország 1 (46-48)
5. Brazília 1 (43-49)
6. Ausztrália 0

 

A keddi program
7.00: Dél-Korea-Brazília
11.00: Franciaország-Ausztrália
12.30: Dánia-Németország

Kiemelt fotó: IHF

Ajánlott videó

Olvasói sztorik