Gazdaság

Méregdrága meglepetés érheti a felkészületlen katásokat

Hiába 12 millió forint a kata és az áfamentesség éves határa, számos olyan apró részletszabály van, ami miatt nem várt meglepetések érhetik a katát választó egyéni vállalkozókat és bt.-ket. De nemcsak nekik okozhat kellemetlenséget a figyelmetlenség, hanem a rosszul kiállított számlájukat befogadó cégeknek is többletmunkát jelenthet a későn felfedezett hiba.

Vitán felül áll, hogy a kata a legegyszerűbb adózási forma Magyarországon: elegendő az alapesetben havi 50 ezer forintot a NAV-nak és az iparűzési adót a helyi önkormányzatnak megfizetni és évente egyszer a NAV-nak a bevételekről beszámolni. Csakhogy már ez utóbbi sem olyan egyértelmű. Böröczkyné Verebélyi Zsuzsa, a kisvállalati adózás szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel a kata pénzforgalmi szemléletű, nem az adott évben kiállított számlákat, hanem a ténylegesen befolyt árbevételt kell az éves bevallásban szerepeltetni.
Nem várt meglepetéseket rejt az év végi számlázás

A 12 millió forintos éves bevételi határt is az alapján kell kiszámolni, hogy melyik évben kapta meg a vállalkozó a számlája ellenértékét, így egy még decemberben kiállított 1 millió forintos számla, amit csak januárban kap meg, már a következő évhez tartozik. Sőt, ha csak részben fizetik meg a számláját – például félmillió forintot 2019-ben és félmilliót 2020-ban –, akkor a következő év már a katakeret egy részének lekötésével indul.

Hozzáteszi: hiába tűnik egyszerűnek a katás vállalkozók könyvelése, már a NAV sem kommunikálja, hogy könyvelő nélkül bárki megbirkózhat ezzel. Ha valaki túlcsúszik a 12 millió forintos éves határon, akkor nem kevés, 40 százalékos adót kell fizetnie az e feletti bevételére – és erről is megfelelő bevallást és nyilvántartást kell készítenie.

Kata és áfa: eltérő alapok

Az áfa és a kata szabályait külön jogszabályok rögzítik, és ezek igencsak eltérő szemléletűek. Böröczkyné Verebélyi Zsuzsa tapasztalatai szerint a leggyakoribb hiba abból adódik, hogy ezt nem ismerik a vállalkozók. Míg a kata éves kereténél a bevételeket kell figyelni, addig az áfatörvény esetében a számla kibocsátását kell figyelembe venni.

Könnyen előfordulhat, hogy valaki bár nem éri el az évi 12 milliós katás árbevételi határt, az áfa szempontjából ettől még elveszítheti az alanyi mentességét. Ilyenkor nem csak az okoz gondot, hogy a határérték feletti számlái után meg kell fizetnie az áfát. Ha mindez csak később derül ki, önellenőrzést kell végeznie, sztornóznia vagy helyesbítenie kell a számláit, ami már könyvelői ismereteket igényelhet, önállóan nehéz mindezt hiba nélkül megoldani. És az is kellemetlen, hogy ilyenkor a partnereknek is módosítaniuk kell a könyvelésüket, és lehet, hogy még az áfabevallásukat is. Ráadásul az alanyi mentességünknek még legalább egy évre búcsút inthetünk.

Lakást kiadó katás vállalkozók áfaveszélyben

A szakértő szerin az mára széles körben ismert, hogy ingatlant nem lehet katás vállalkozóként bérbe adni. Aki saját tulajdonú ingatlant ad bérbe, az magánszemélyként teheti ezt meg. Sokakat érhet meglepetésként, hogy az áfa szempontjából a két tevékenység bevételét össze kell számítani.

Ha 10 milliós katás bevétele és 3 millió ingatlan-bérbeadásból származó bevétele van valakinek, azzal elveszíti alanyi mentességét és áfát kell fizetnie. Az adószakértő kiemeli: kezdés, szüneteltetés esetén minden nap számíthat.

Jelentős különbség van a bevételi korlátok számításában egy-egy éven belül az áfa és a kata között. A kata éves korlátját úgy kell figyelembe venni, hogy annyiszor 1 millió forint lehet a bevétel, amennyiszer megfizették az adót. Ha szünetelteti a vállalkozó a tevékenységét, akkor azok a hónapok nem számítanak bele a korlátba.
Az áfa esetében azonban nem hónapokat, hanem napokat kell figyelembe venni, a szüneteltetési időszakot viszont itt nem kell figyelmen kívül hagyni. Egy október 25-én induló katás vállalkozás a kata szempontjából 3 millió forintos bevételt érhet el. De ha nem akar áfát fizetni, akkor csak 2 235 616 forintot számlázhat idén. Ha ezt mégis meghaladja, áfaköteles lesz. Ha év közben szünetelteti a katás vállalkozó a tevékenységét, akkor is fontos, hogy mindkét szabály szerint kiszámolja az értékhatárokat.

A vállalkozóknak pedig azért érdemes nagyon alaposan az áfa alanyi mentesség határait folyamatosan követnie, mert ha egy évben eléri azt, akkor csak akkor lehetnek ismét áfamentesek, ha lesz egy lezárt évük, amikor a 12 millió forintos határ alatt maradnak – hívja fel a figyelmet Böröczkyné Verebélyi Zsuzsa.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik