Sport

Kenderesi: Egy gyerekes fogadásból történő fenékre csapás volt

A dél-koreai vizes világbajnokság a magyar érmek mellett Kenderesi Tamás ügye miatt is emlékezetes marad. Az úszót egy éjszakai bárban történt incidens miatt vádolták meg szexuális zaklatással, eljárás is indult ellene. A Magyar Úszó Szövetség végül írásbeli megrovásban részesítette, illetve a sportoló támogatásait is megvonta fél évre, de ezt a döntést egy évre felfüggesztették.

Csak írásbeli megrovást kapott a szexuális zaklatással vádolt úszó
Kenderesi Tamás szövetségi támogatásait fél évre megvonták, de ezt egy évre fel is függesztették.

Az olimpiai bronzérmes Kenderesi most a Tv2 Tények c. műsorának nyilatkozott, azt mondta, fogadásból ért hozzá a táncosnő fenekéhez.

Egy gyerekes fogadásból történő fenékre csapás volt, és ebből lett gyakorlatilag az, ami

– mondta az úszó, akit nagyon megviselt az első egy hét, álmatlanul töltötte a napjait, és furcsa érzése volt, amikor a hazatérése után találkozott az emberekkel, mert olvasgatta a történtekkel foglalkozó cikkek alatt a kommenteket.

A MÚSZ azért várt mostanáig a döntésével, mert nem került a birtokába hivatalosnak tekinthető, a nemzetközi jog előírásai szerint hitelesített, nyomtatott formájú és pecséttel ellátott bírói végzés.

Kiemelt kép: Kisbenedek Attila / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik