Belföld

Gulyás Gergely: Parlamenti gyereknapokat kell majd tartani az ellenzéknek, hogy kiéljék magukat

A kormány üdvözölte, hogy Várhelyi Olivér uniós biztos lett, a bővítési és szomszédságpolitika az eddigi legfajsúlyosabb terület, amit magyar biztos eddig kapott, mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón a hvg.hu tudósítása szerint.

Közölte, hogy öt százalékos gazdasági növekedés várható erre az évre, ami az egyik legjobb az Európai Unióban, a nyugaton érzékelhető negatív gazdasági folyamatokat pedig egy második gazdaságvédelmi csomaggal próbálják majd ennek várható hatásait tompítani.

Gulyást kérdezték arról is, hogy Jakab Péter jobbikos frakcióvezető elfoglalta a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnöki székét a vita alatt. Ezzel kapcsolatban azt mondta,

a kormány nem kommentálja a parlamenti házbizottsági körbe tartozó ügyeket, másfelől szerinte parlamenti gyereknapokat kell majd tartani az ellenzéknek, hogy kiéljék magukat.

A parlamentben egész éjszaka zajlott a vita a szigorított házszabályról, Gulyás viszont nem hiszi, hogy az ellenzék új érveket tud mondani 24 órán keresztül.

Mint fogalmazott,

Európában sokkal szigorúbb szabályok vannak, és a magyar Országgyűlésben sem engedhető meg, hogy erőszakos magatartással ellehetetlenítsék a munkát. Amíg más méltóságát durván nem sérti, bárki bármilyen javaslattal szemben érvelhet, de látjuk azt a stílust, ami az ellenzéket jellemzi. Néhány heti, néhány havi bér a szankció, de máshol kirúgnák az illetőket.

Donald Tusk új néppárti elnök beszédének túlnyomó részét osztja a Fidesz is, ez alól kivételt képez a határzárral kapcsolatos megnyilvánulása. Szerinte a Néppártnak meg kell erősödnie. Nem zárkóznak el a konzultációtól, és ha szeretne a magyar miniszterelnökkel találkozni, erre lesz lehetőség.

Néhány hét, és Orbán ráfázhat az Európai Néppártban
Donald Tusk a Néppárt elnökeként aligha fogja nyugodtan tűrni a Fidesz átmeneti helyzetét.

Beszélt arról is, hogy a kormány felpörgetné a közbeszerzések rendszerét, ezért is tervezi megszüntetni a kormányon belüli ellenőrző szervet.

A kormány álláspontja egyértelmű az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban, azt szeretnék, ha megrendeznék, de legeslegkésőbb decemberben dönteni kell, másként le kell mondani. A népszavazás jelen esetben nem is tud segíteni, mert annak az átfutási ideje 8-10-12 hónap.

Budapesten 23 kerületre van 27 CT-berendezés, és ez Gulyás Gergely szerint rendben van. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az egészségüggyel kapcsolatban vannak adósságaik, amit az elkövetkezendő években próbálnak pótolni.

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik