Drámai volt Németh Miklós akkori kormányfő parlamenti színvallása 1989. november 21-én Magyarország államadósságáról. Azt mondta, hogy év végére meghaladhatja a 20 milliárd dollárt, ez pedig úgy 3 milliárddal több volt annál, mint amit korábban publikáltak. A hivatalosan közölt fizetési mérlegekben rendre 17-18 milliárd dollár bruttó adósságot tüntettek fel, sőt a politikusok szívesebben nyilatkoztak a nettó – azaz a követelésekkel csökkentett – adósságról, ami még jobban festett, hiszen közelebb volt a 10 milliárdhoz.
Cikkek ugyan jelentek meg arról, hogyan vergődik Lengyelország a külföldi adósságok szorításában, és az adósságválság olyan nyomasztó méreteket öltött a világban, hogy 1988 elején a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a fejlődő országok 1200 milliárd dolláros adósságcsökkentésének lehetőségén vívódott, az átlagember azonban aligha foglalkozott ezekkel a hírekkel. Messziről úgy tűnt, idehaza világvége nem lehet, hiszen Magyarország 1988-ban az Institutional Investor hitelképességi listáján még mindig a 41. volt, és bár két hellyel megelőzte Bulgária, annál is jobban az NDK, de Lengyelország 82. helyéhez képest azért nem állt rosszul.
Más kérdés, hogy fizetési moratórium helyett inkább egyre újabb hiteleket kért, és annak érdekében, hogy legyen, aki kölcsönad, inkább meghamisították az adatokat. Nagyjából ez derült ki Bod Péter Ákos visszaemlékezéséből is, amelyben felidézte Antall József, akkor még csak a kormányzásra legesélyesebb MDF elnökének 1989. novemberi találkozóját a Magyar Nemzeti Bank akkori elnökével, Bartha Ferenccel. A jegybankelnök nem titkolta, hogy a hivatalosan közöltnél nagyobb a külső adósságállomány, de azt javasolta, hogy ne egyszerre írják át a számot, mert „rontana külső megítélésünkön és hitelhez jutásunk esélyein, ha néhány milliárddal nagyobb adósságról jelenne meg közlemény”, hanem félévente írjanak hozzá fél-félmilliárd dollárt a hivatalosan közölt 18 milliárdhoz, és akkor két-három év alatt elérik a valóságot.
Végül nem ez a forgatókönyv lépett életbe, talán mert Németh Miklós nem akart mindjárt hazugsággal nyitni a kerítésbontás eufóriája után Helmut Kohlnál, a német kancellárnál. A „bevallást”, illetve az adathamisítást Magyarország enyhe büntetéssel úszta meg, elbukta a Valutalap hitelkeretének utolsó részletét. Az IMF-be egyébként 1982-ben lépett be Magyarország, és a nemzetközi pénzügyi szervezet hiteleire égető szüksége volt, hogy megmeneküljön a fizetésképtelenségtől. A Valutaalap ugyanis az a szervezet, amely akkor is adhat hitelt, ha más már nem hajlandó, de a kölcsönt szigorú feltételekhez köti, és ezek teljesüléséről, illetve a fő gazdasági mutatókról az adatokat rendszeresen közölni kell.
Nem a kormányfői bejelentés volt azonban az első információ az adósság tényleges alakulásáról. Itt-ott felbukkantak riasztó számok, például Bogár László közgazdász (később államtitkár) 1988. januárjában a Világgazdaság című lapban megjelent kétrészes cikkében festett sötét képet a külső adósságról:
1986-ban a magyar gazdaság a világtermelés 3,5 ezrelékét, a világexport 4,2 ezrelékét, ám a világ adósságainak 12,1 ezrelékét mondhatja magáénak, így ma a világ nagy adósai közé tartozik; az abszolút nagyság tekintetében a 24., az egy főre eső adósságokat figyelembe véve pedig a 11. helyen áll e rangsorban.
A Világgazdaság nem nyilvános terjesztésű lap volt, „Belső használatra a Magyar Gazdasági Kamara tagvállalatainak” állt a fejlécén, vagyis csak vállalatvezetőkhöz jutott el, széles körben – akár úgy, hogy a többi napilap átveszi a híreit – nem terjedhettek az ott megjelent információk. Leegyszerűsítve az akkori tájékoztatáspolitikát, háromféle hír létezett: amiket minden szerkesztőség megkapott, amiket semelyik sem, és voltak azok, amiket csak a Világgazdaság dolgozhatott fel. Kicsit többet engedtek meg neki, de nem azt jelentette, hogy pontosabb adatokat kaphatott volna például a magyar adósságállományról, és ezt a témát vesézhette volna kedve szerint.
Már Bogár László elemzése is kiverte a biztosítékot, pedig csak a Világbanknak és a Valutaalapnak elküldött adatokkal dolgozott, legalábbis ezt jelölte meg forrásnak. E szerint Magyarország külföldi adóssága a 80-as években elszállt, 1970-ben 1,4 milliárd dollárról indult, 1979-ben 11,9 milliárdnál tartott és 1986-ra 18,9 milliárd dollárra nőtt. Bogár László manapság leginkább a jobboldali médiában szakértő közgazdászként ismert, a 80-as évek végén azonban egészen más pozícióban működött, a sajátos társadalmi szervezet, a Pozsgay Imre vezette Hazafias Népfront társadalompolitikai osztályának helyettes vezetője, 1989 januárjától titkára volt. E különös konglomerátumra az akkori gazdasági újságírók krémje úgy tekintett, mint ahonnan remélhető, hogy kiszivárog egy-egy információmorzsa, miután a valóságos adatokhoz hozzáfértek a Népfront korifeusai.
Nagyobb botrány lett abból, hogy Németh Miklós parlamenti bejelentését jóval megelőzve a Világgazdaság olyan adatokat közölt, amelyek a tényleges adósságállományt mutatták. E mögött ugyancsak a Hazafias Népfrontot, vagy ha jobban tetszik, Pozsgay köreinek kiszivárogtatását sejtették, mások egyenesen Bogár Lászlót. A közgazdászt kerestük, de nem reagált kérdésünkre.
Hogy az Állambiztonsági Szolgálat belső vagy kémelhárításának emberei voltak-e, azt az újságírók nem tudták megállapítani, de bármelyik lehetett. A felfordulásról több egykori világgazdaságos újságíró is egybehangzóan beszámolt a 24.hu-nak, arra azonban már nem mindegyikük emlékezett, pontosan mi volt a botrány tárgya.
Nem tudjuk rekonstruálni, mit kapott a főszerkesztő, Gyulai István a pártközponttól, ő ugyanis már nem él. Az érintettek közül Ferber Katalinon, aki szerkesztőként betette az ominózus anyagot és egy újságírón – akit még ma is kilel a hideg az elhárítástól és neve elhallgatását kérte – egyaránt azt kérték számon, honnan származnak az adatok, ki az informátor. Nem babra ment a játék, szigorúan titkos adatokról volt szó, államtitoksértés, hazaárulás is lehetett volna a dologból.
Államellenes összeesküvést emlegetett a tiszt, ismert közgazdászok nevét sorolva, és az ezekkel való kapcsolatomat firtatta
– emlékezett vissza Ferber Katalin. Különös módon a kihallgatást nem rögzítették, se jegyzőkönyv, se hangfelvétel nem készült róla. Az elhárító tiszt végül megemlítette Ferbernek, hogy úgy tudja, néhány hónap múlva Kanadába akar utazni tanítani, de nem fog, hát gondolkodjon el, kitől is kapta az adatokat – idézte fel a történteket az évek óta Berlinben élő közgazdász.
Az újságíró nem úszta meg a szerkesztőségi raporttal, elmondása szerint volt időszak, amikor naponta kihallgatták, újra és újra az informátor nevét firtatva. Ezt azonban nem árulta el, így a hatóságok máig nem tudhatják, tényleg Pozsgay köreiből, Bogár László összeállításából vagy a felemlegetett neves közgazdászoktól származott-e az információ. Akkoriban két gyereket nevelt egyedül, és elég nyomasztónak találta, amikor a rendőrség zaklatta, autóval követte. Ami a következményeket illeti, szó szerint nem rúgták ki, de a főszerkesztő érzékeltette vele, jobb lenne, ha máshol próbálna elhelyezkedni. Most utólag azt mondja a rázós ügyről:
Az életemet köszönhetem ennek, azt, hogy a saját lábamra álltam.
Arra utalt, hogy szép karriert futott be a médiában, előbb újságíróként, aztán kommunikációs szakemberként.
Ferber Katalin végül kijutott Kanadába, de sokat azóta sem időzött itthon, gazdaság- és pénzügytörténetet tanított 17 évig Japánban, végül Berlinben állapodott meg.
Kiemelt kép: Urbán Tamás / Fortepan
