Élet-Stílus

A strand, ahol kis híján lefejezik a turistákat a repülőgépek

Nem zavarja a turistákat, hogy közvetlenül a leszállópálya mellett pihennek, sőt vannak, akik direkt ezért élményért mennek a partszakaszra.

Néhány méter csak centiknek tűnik, ha az ember feje fölött egy hatalmas utasszállító zúg el. Bár a karibi Szent Márton-sziget területe mindössze 87 négyzetkilométer, két nagy repülőtere is van, hiszen a középkor óta két európai ország fennhatósága alatt áll: az északi rész Franciaországhoz, a déli pedig Hollandiához tartozik.

A rendelkezésre álló földdarabkán nem sok választási lehetőség van egy modern, nemzetközi reptér telepítéséhez, a holland oldalon, így közvetlenül a homokos strand mellett kezdődik a Princess Juliana leszállópályája. Egy, a légiközlekedés szerelmeseit összefogó közösségi portál szerint a reptér mellett elterülő Maho part a világ leglenyűgözőbb megfigyelő pontja. Ahogy az alábbi videón is látszik, sokan kifejezetten azért mennek a Maho partra, hogy végigborzongjanak egy-egy leszállást.

A Puerto Ricótól 300 kilométernyire. keletre fekvő szigetre érkező turisták számára szinte kötelező egy-egy lélegzetelállító közelségű landolás megörökítése. Alkalmuk pedig van rá bőven: minden nap érkeznek kisebb-nagyobb repülőgépek a szigetre.

Szent Márton az úgynevezett Szélcsendes-szigetek csoportjába tartozik, ami persze nem azt jelenti, hogy soha sem fúj a szél, de a rossz időben a turisták nyilván nem videóznak. Ha a szikrázó napsütésben leszálló gépek után, megnézne néhány valóban veszélyes landolást, korábbi cikkünkért kattintson IDE!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik