Belföld

A kommunistákat halálosan fenyegető Fideszről jelentett az állambiztonság harminc éve

Az OSA Archívum 1989: lesz-e? oldalán nem csupán a harminc évvel ezelőtti tv- és rádióadásokba lehet betekinteni, hanem többek között az állambiztonság napi operatív információs jelentéseibe is.

1989. november 20-án például arról jelentett a Belügyminisztérium katonai elhárítással foglalkozó III/IV-es Csoportfőnöksége, hogy Buborszki András nyugalmazott állományú őrnagy a postaládájában talált egy levelet, melynek szövege a következő volt:

Akasztani való barom! Nem felejtettük el, mit csináltál 1956-ban. Ismerjük mocskos kommunista múltadat. Ha nem hagyod abba szervezkedést, azonnal kivégezzük a vörös kommunista családodat. Rajtad kezdjük és a rendőr fiaddal folytatjuk. Majd bemutatkozunk személyesen. FIDESZ. Első és utolsó figyelmeztetés.

Hasonló tartalmú levelet kapott Dudar István nyugalmazott őrnagy is, a jelentés pedig megjegyezte, hogy a Heves Megyei Népújságban korábban megjelent egy cikk a gyöngyösi MSZMP újjászervezéséről, és abban ez a két nyugállományú tiszt volt vezetőként megnevezve.

A dokumentumban fel sem merült, hogy esetleg nem a Fidesz volt a fenyegetés feladója, miként Buborszki is a gyöngyösi Fidesz ellen tett feljelentést. Az ügyről a belső elhárítással foglalkozó a III/III-as Csoportfőnökséget is tájékoztatták.

Ugyanezen a napon a külső hírszerzés arról jelentett, a köztársaság kikiáltása „jelentősen megváltoztatta hazánk megítélését a hagyományosan konzervatív kormányzatú Svájcban”, olyannyira, hogy

az Idegenrendőrség kiemelte Magyarországot az ellenséges kategóriák közül.

A következő nap legizgalmasabb jelentése egy japán terrorista budapesti tevékenységéről szólt. Mint a kémelhárítás írta, a Japán Vörös Hadsereg egyik vezetője, Adachi Masao november 15-én Mita Tomoji néven érkezett a magyar fővárosba, ahol találkozott Anderson Kay dán állampolgárral és egy feltételezhetően Husszin Al Khaled nevű jemeni személlyel.

A III/II Csoportfőnökség arra következtetett, a japán és az arab férfi egy akció előkészítésével foglalkoznak, ami különös figyelmet érdemel, mivel november 22-24. hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik a dél-koreai államfő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik