Gazdaság

Fizetett, kiengedték a börtönből az olasz-magyar húsmágnást

Nyolc hónap után szabadon engedték a legnagyobb magyarországi vágóhíd tulajdonosát, Piero Pini olasz üzletembert – tudta meg a 24.hu. A jobb években több mint 100 milliárd forint forgalmú kiskunfélegyházi Hungary-Meat Kft. tulajdonosát még március elején vették őrizetbe, és akkor annyit lehetett tudni, hogy a gyanú különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás. Húsipari berkekben egyszerűen áfacsalást emlegettek.

Az ügyészség többször is meghosszabbította a nagyvállalkozó letartóztatását, és úgy tűnt, semmi áron nem ereszti, pedig állítólag Pini hajlandó lett volna közel 2 milliárd forintot letenni a költségvetési károkat megtérítendő, és egymillió euró óvadékot ajánlott, hogy szabadlábon védekezhessen. Hogy igaz-e ez a sztori, arról hivatalos információkat nem tettek közzé, mindenesetre most óvadék nélkül engedték el. Kérdésünkre ezt a Kecskeméti Járási Bíróság szóvivője, Sárközy Szabolcs közölte, megerősítve, hogy múlt pénteken szabadlábra helyezték a 67 éves olasz állampolgárságú üzletembert.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egyszerűen nem indítványozta a letartóztatás meghosszabbítását, a bíróságnak így nem volt mérlegelni valója, a nyomozás során ugyanis az ügyészség indítványán nem terjeszkedhet túl – magyarázta a bírósági szóvivő. Ugyanakkor a bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölésére. Pini tehát nem hagyhatja el Magyarországot, és jelentkeznie kell időről időre a hatóságnál.

A főügyészség azt válaszolta kérdéseinkre, hogy november 6-án

azért indítványozta a letartóztatás megszüntetését és bűnügyi felügyelet elrendelését, mert a nyomozás állására tekintettel a letartóztatással elérni kívánt célok enyhébb kényszerintézkedéssel, bűnügyi felügyelettel is elérhetőek.

Ennél azonban sokkal izgalmasabb a válasz második fele:

a gyanúsított az okozott kár jelentős részét megtérítette.

Hogy pontosan mekkora összeget tett le Piero Pini, azt nem közölték, de korábban milliárdos költségvetési csalás szerepelt a híradásokban, és nem hivatalos forrásunk 1,94 milliárd forint költségvetésnek okozott kárról beszélt. Úgy tudjuk, Pini szabadlábra helyezése – amellett, hogy fizetett – nem független attól sem, hogy megmozdultak a húsmágnás érdekében olaszországi gazdaságdiplomáciai vonalon. Nem először került egyébként zűrös helyzetbe, Lengyelországban, Kutnóban nagy port vert fel bő két évvel ezelőtt, amikor ellenőrök és rendőrök hada rohanta le az üzemét. Adócsalással és feketemunkával gyanúsították, lengyel anyanyelvű, ukrán állampolgárok alkalmazásáról szóltak a hírek, de annak is van nyoma, hogy 10 millió zloty-t (közel 800 millió forint) tett le, mire szabadon engedték.

Fotó. AFP

A nyomozás eddig Magyarországon bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyt. A felállás nem változott a letartóztatás megszüntetése után sem, az ügyben a nyomozást továbbra is a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága folytatja, és a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja változatlanul megállapítható – válaszolta a 24.hu-nak Schmidt Gábor sajtószóvivő, csoportvezető ügyész, további részleteket azonban nem árult el.

A 24.hu informátora ugyanakkor úgy tudja, nemzetközi szálai vannak az ügynek, a nyomozás során öt országot (Magyarországot, Lengyelországot, Spanyolországot, Olaszországot és Ciprust) érintő ügyletekről szereztek be adatokat, vizsgáltak pénzmozgásokat, adóoptimalizáló lépéseket. Ciprus úgy került a képbe, hogy a kiskunfélegyházi Hungary-Meat Kft. tulajdonosa papírforma szerint a Limassolban bejegyzett MI Meat Investment Ltd.

Pini nagyszabású üzleteket bonyolított, nagy tételben vásárolt, óriásberuházásokat valósított meg, illetve adott el, még a magyar állammal is üzletelt. Kiskunfélegyháza határában jókora területet vásárolt a Hungary-Meat bővítésére, amihez állami támogatást remélt. Nem is alaptalanul, hiszen a Csányi Sándor OTP-vezér érdekeltségébe tartozó mohácsi vágóhíd kapott állami apanázst. Végül azonban lemondott a bővítésről, inkább Spanyolországban fogott beruházásba, a területet pedig eladta a magyar államnak. Az Átlátszó írta meg, hogy 3,5 milliárd forintot fizetett az állami tulajdonú Terra Zrt. a területért, amelyen azután fegyvergyár épült.

Röpködnek az eurómilliók

Piero Pini negyed százada van jelen a magyar húsiparban, annak a legnagyobb szereplője, de volt futballklub-tulajdonos is, a 2000-es évek első felében a Budapesti Honvédot menedzselte.

 

Kiskunfélegyházi üzemében évente másfél millió sertést vágnak le, kapacitása elég volna 2 millióra is, de ezzel is az első számú versenyző, a második a Csányi Sándor agrárbirodalmába tartozó mohácsi vágóhíd, amely 700-800 ezer vágást tervezett az idei évre. A többiek eltörpülnek a két mogul mellett.

 

Az Index Pini letartóztatása kapcsán rajzolta fel az üzletember portréját, ebből ügyes kereskedő képe bontakozik ki, aki mindig megtalálja az olcsó beszerzési forrást, veszi a sertést, vágja, csontozza, darabolja és mindig rátalál a jó vevőre, még a kínai piacon is képes volt megvetni a lábát. Európa több országában is óriásberuházásba fogott, az európai piac legnagyobb szereplői között jegyzik, ugyanakkor előbb-utóbb mindenütt meggyűlik a baja a hatóságokkal: áfacsalás és feketefoglalkoztatás árnyéka vetült a vállalkozóra. A lengyelországi Kutnóban felépített óriásüzemet el is adta, de nyomban újabb üzletbe fogott. A sertéspestistől mentes Spanyolországban épített ki új hídfőállást, 70 millió eurós beruházást jelentett be 2017-ben Binefarban, ahol mostanában már heti 23-25 ezer sertést vágnak.

 

Akármilyen ellentmondásos figura Pini, Magyarországon azt tartják róla, hogy a termelőknek sosem maradt adósa. Raskó György egykori agrárállamtitkár, mezőgazdasági nagyvállalkozó Facebook-posztjában úgy értékelte, Kiskunfélegyháza vágókapacitására és sertésfelvásárlási tevékenységére nagy szüksége van a hazai sertéshizlalóknak. Ha bezárják az üzemet, Mohács monopolhelyzetbe kerül, ami nem sok jót ígér. De az sem, ha a Hungary-Meat más, kormányközeli vállalkozóhoz kerül egy esetleges peren kívüli megegyezés révén – vetítette előre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik