Gazdaság

Fizetés nélkül maradt a soroksári polgármester

Soroksár újonnan megválasztott polgármestere bizonytalan időre tiszteletdíj nélkül maradt, miután a képviselőtestület ellenzéki tagja nem szavazták meg az illetményéről és költségtérítéséről szóló előterjesztést az alakuló ülésen, írja a hvg.hu.

Bese Ferenc függetlenként, de fideszes támogatással indult az október 13-i önkormányzati választáson, és 214 szavazattal győzte le a közös ellenzéki jelöltet, Bereczki Miklóst.

A képviselőtestületben viszont patthelyzet alakult ki, a két tömb közül az egyiket a polgármester és a mögötte álló civil egyesület két képviselője és három fideszes alkotja, a másikat pedig öt ellenzéki képviselő, valamint a helyi sváb-lokálpatrióta egyesület képviselője.

Az alakuló ülésen az aljegyző ugyan figyelmeztette a résztvevőket, hogy súlyos jogsértésnek minősül, ha a polgármester illetményét nem állapítják meg, az öt ellenzéki képviselő mind tartózkodott a szavazáskor. A polgármester sem szavazott érintettsége miatt, így nem sikerült elfogadni a napirendi pontot.

Bese Ferenc a jegyzőkönyvbe azt mondta:

nincs javadalmazásom ezek szerint.

Az ellenzéki képviselők egyébként azért bojkottálták a szavazást, mert együtt akarták azt lebonyolítani a képviselők díjazásáról és a kerület távozó vezetőinek végkielégítéséről szóló döntéssel, és sérelmezték, hogy a polgármester erre nem adott lehetőséget, illetve nem is egyeztetett velük erről előzetesen.

A városvezető nem akarta minősíteni az ellenzék lépését, azt viszont elismerte, hogy a képviselői díjazásról és a kerület korábbi vezetőinek végkielégítéséről nem kezdeményezett egyeztetést, de szerinte ellenzék nem is jelezte ezt az igényét, csak közvetlen az alakuló ülés előtt vetették fel.

Kiemelt kép: Facebook/Bese Ferenc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik