Gazdaság

Az Audi kitart amellett, hogy nem lesz náluk elbocsátás

Szerdán írtuk a G7 cikkére hivatkozva, hogy gondok vannak a győri Audinál, és hogy jelentős létszámleépítés jöhet, ezernél is több dolgozótól szabadulhat meg a gyár. Az Audi Hungaria Zrt. csütörtökön MTI-közleményben reagált. A cég azt állítja, nem bocsátja el munkavállalóit, azonban a határozott idejű munkaszerződéseket  – ahogy korábban is – korlátozott számban hosszabbítja meg a piaci igényektől és az abból kialakított mindenkori termelési programtól függően.

A G7 cikke is kitért erre a bújtatott leépítésre. Mint írták, a lapnak nyilatkozó több forrás szerint a munkavállalóknak nagyjából egy hónapja jelentette be a gyár vezetése, hogy 1200 emberrel csökken a dolgozók száma a közeljövőben a világ legnagyobb motorgyárában. Ez a jelenlegi állomány mintegy tíz százaléka. A cikkben megemlítették, a létszámcsökkentés elsődleges módja, hogy a határozott idejű szerződéssel rendelkezők nem kapnak új szerződést annak lejártakor. Végül is ez nem a klasszikus értelemben vett elbocsátás, de a végeredmény ugyanaz, kevesebb dolgozónak lesz munkája a gyárban. A létszám pedig már el is kezdett csökkenni.

Az egyik Audi-dolgozó szerint ezenkívül a nyugdíj előtt állókat is megpróbálják nyugdíjaztatni.

Az elektromos motorok térnyerésével magyarázzák

A motorgyártásban a hagyományos típusok közötti eltolódások és a kisebb komplexitású, új elektromotorok gyártásának térnyerése kihat a létszámigényre, így a foglalkoztatási struktúrára is, azonban a vállalat erre az új kihívásra a következő öt-hat évben készül majd fel. Közlésük szerint a járműiparban, a konszernben és az Audi Hungariánál is zajlik az elektromobilitás és a digitalizáció irányába tartó átalakulási folyamat, amely kihívások elé állítja a vállalatot. Az átalakulási folyamat keretében a győri cég felülvizsgál minden folyamatot a vállalatnál.

Az átalakulási folyamat hatással van a foglalkoztatási struktúrára is, de a cél az, hogy minden esetben biztosítsák a törzsállomány, azaz a határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkező munkavállalók hosszú távú foglalkoztatását. Ez mindkét fél, a munkaadó és a munkavállaló rugalmasságát feltételezi – áll a közleményben. A munkavállalókra nézve a felek együttműködése azt jelenti, hogy igény szerint akár más-más vállalati területeken kínálhat számukra munkát az Audi. Mindemellett a törzsállományt képező szakembereket mind a tervezett, mind a nem tervezett fluktuáció függvényében csak korlátozottan pótolják – írták.

Az Audi Hungaria Zrt. árbevétele tavaly 2,3 százalékkal 7,377 milliárd euróra (2409 milliárd forint) csökkent 2017-hez képest. 2018-ban 1 millió 954 ezer 301 motort gyártottak, 10 864-gyel kevesebbet, mint 2017-ben, és százezer autó gördült le a gyártósorról, 5491 darabbal kevesebb, mint 2017-ben. A cég átlagos foglalkoztatotti létszáma a nyilvánosan elérhető adatok szerint 12 726 volt tavaly.

Kiemelt kép: Dolgozó egy motor-összeszerelő robotnál az Audi Hungaria Zrt. új, elektromos motorokat gyártó győri üzemcsarnokában az avatás napján, 2018. július 24-én. MTI / Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik