Gazdaság

G7: ezernél is több dolgozótól szabadulhat meg a győri Audi-gyár

A G7 értesülései szerint Magyarország legnagyobb vállalatánál, az Audi Hungária győri gyáránál jelentős létszámcsökkenés van folyamatban, erről a vállalat több munkatársa számolt be a lapnak. Úgy tudják: a létszámcsökkentés folyamatos.

A lapnak nyilatkozó több forrás szerint a munkavállalóknak nagyjából egy hónapja jelentette be a gyár vezetése, hogy 1200 emberrel csökken a dolgozók száma a közeljövőben a világ legnagyobb motorgyárában. Ez a jelenlegi állomány közel tíz százaléka. A létszámcsökkentés elsődleges módja, hogy a határozott idejű szerződéssel rendelkezők nem kapnak új szerződést annak lejártakor. Az egyik Audi-dolgozó szerint ezenkívül a nyugdíj előtt állókat is megpróbálják nyugdíjaztatni.

A létszámcsökkentésre az Audinál is rékérdezett a lap, az autógyártó azonban nagyon furcsán reagált a megkeresésre. Az Audi kitért a konkrét válaszadás elől: azt írták, hogy “cáfoljuk, hogy 1200 munkatársat el fognak bocsátani”, de a G7 ilyet nem is állított, hiszen értesüléseik szerint nem szerződések felbontásával csökkentenék a létszámot, hanem a lejáró szerződések meg nem hosszabbításával. Ezt követően hiába kérték, hogy a létszámcsökkentésről szóló információkra reagáljanak, erre érdemben már nem válaszoltak.

A lap megnézte az alkalmazottak adatait, ez alapján a létszám csökkentése valójában már tavasszal elindult. Az elmúlt két évben a gyár dolgozóinak száma idén áprilisig hónapról hónapra nőtt, azóta viszont lassú tempóban csökken. Négy hónap alatt több mint háromszázzal kevesebb alkalmazott dolgozik az Audinál.

Szimacsek Tibor, az Audi Hungária Független Szakszervezet kommunikációs munkatársa szerint az elmúlt hónapokban több olyan határozott szerződéssel rendelkező munkatársról tudnak, akiknek az Audi valóban nem kínált fel új szerződést.

Kiemelt kép: Krizsán Csaba/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik