Gazdaság

A zuglói polgármester visszavonja a nagy vihart kavart javaslatát

Horváth Csaba visszavonja a Zugló gazdálkodásával kapcsolatos módosító indítványát – írta hétfő reggeli Facebook-posztjában a kerület új polgármestere.

A javaslatról a hétvégén írt az Átlátszó, ezek szerint az előterjesztés sokkal átláthatatlanabbá tette volna a kerület gazdálkodását azzal, hogy úgy módosította volna a képviselő-testület szervezeti és működési szabályait, hogy Horváth, polgármesterként, egyedül dönthetett volna a képviselő-testület hatáskörébe tartozó szinte bármely ügyben, ha a kérdést halaszthatatlannak minősíti.

Ezenkívül az Átlátszó egy, szintén Horváth által benyújtott salátarendeletről is beszámolt, amely az önkormányzati vagyont illetően a rendes ügymenetben is csökkentené a képviselő-testület jogkörét: ingó vagyontárgyak esetében 100 millió forinttal, ingatlanok esetén pedig 200 millióval növelné azt az idáig mindkét esetben 50 millió forintos értékhatárt, ami felett a képviselő-testület hozzájárulására van szükség egy-egy döntésben.

Horváth a Facebookon hevesen támadta az oknyomozó portált:

Az eddigi eredményeket semmibe véve, a jövőbeni átláthatóságot támadta meg az atlatszo.blog.hu hazug, manipulatív és félrevezető cikke, amely Zugló Önkormányzatának tervezett SZMSZ-módosítását magyarázta félre. Ezzel az önkormányzat működését alapjaiban meghatározó szabályrendszerrel kapcsolatos közbizalmat ásta alá és becsapta a közvéleményt.

Az átláthatóság olyan érték, amelyet minden demokratának kötelessége megvédeni a valótlan és a közbizalmat aláásni szándékozó próbálkozásokkal szemben is.

A közbizalom helyreállítása érdekében a szakmai szempontoknak megfelelő SZMSZ-módosítást visszavonom, hogy elejét vegyem a további rosszindulatú politikai támadásoknak.

A politikus hozzátette: Zugló a legátláthatóbban működő önkormányzatok közé tartozik, minden szerződése nyilvános és nyomon követhető, és ez így lesz a jövőben is.

Kiemelt kép: 24.hu/Ivándi-Szabó Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik