Belföld

Horváth Csaba: Az átláthatóság a döntéshozatal minden szintjén garantált

Zugló frissen megválasztott MSZP-s polgármestere az Átlátszó információja szerint úgy módosítaná a képviselő-testület szervezeti és működési szabályait, hogy polgármesterként egyedül dönthetne a képviselő-testület hatáskörébe tartozó szinte bármely ügyben, ha a kérdést halaszthatatlannak minősíti.

Horváth Csaba közleményben reagált, azt írva, hogy

Zugló eddig is a legátláthatóbb módon működő önkormányzatok közé tartozott, és ez ezután is így lesz, ezt az idézett rendelet-módosítás nem érintette, tehát fenntartotta és fenntartja.

Az MSZP-s politikus szemenszedett hazugságnak nevezte, hogy „a polgármester százmilliós ügyekben dönthetne önállóan, erre eddig sem adott, és a jövőben sem ad lehetőséget az SZMSZ. A polgármesteri jogkörben hozott döntések elsősorban kötelezettség-vállalással nem járó döntések.”

Ami az értékhatárnövelést illeti Horváth Csaba azt írta, érdemes az elmúlt évek drasztikus ingatlanáremelkedéseit figyelembe venni, ennek ismeretében készült a javaslat.

Az átláthatóság legfontosabb garanciája, hogy értékhatártól függetlenül elsőként a képviselő-testület dönt a költségvetés megalkotásakor a vagyonpolitikai irányelvekről és az esetleges elidegenítésre kerülő objektumok listájáról. Ezt követően az illetékes szakbizottság dönt a konkrét elidegenítési vagy bérbeadási szándékról, a bizottság második döntése a pályázat kiírásáról és feltételeiről szól, míg a harmadik döntés a pályázat után a győztes vevő vagy bérlő kihirdetése. Tehát négy önkormányzati képviselő-testületi és bizottsági döntés szükséges ahhoz, hogy az önkormányzati vagyont érintő érdemi döntések szülessenek. Az átláthatóság a döntéshozatal minden szintjén garantált

– hangsúlyozta közleményében a kerületi polgármester.

Kiemelt kép: Ivándi Szabó Balázs

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik