Nagyvilág

Belgrád: bomlásnak indult tetemet találtak

A 28 éves nő holtteste egy parkoló autóból került elő.

A Szabad Magyar Szó szerb sajtóinformációk alapján azt írta, hogy a holttest rejtegetésével gyanúsított férfit lakása közelében elfogták. A szomszédjai tettek bejelentést, mert olyan erős bűz áradt a lakásból.

Amikor a rendőrök behatoltak, a lakásból már elvitte a holttestet és az autójába rejtette, de bomlásnak indult tetem szagét még érezni lehetett. Hivatalosan meg nem erősített információk szerint az őrizetbe vett férfi azt mondta, a 28 éves lány kábítószer túladagolás miatt halt meg, ezért próbálta halálát eltitkolni.

A rendőrök egy másik helyszínen emberi vért találtak, igazságügyi szakértők dolgoznak a részletek felderítésén, azt is vizsgálják, hogy a nő életét esetleg erőszakos cselekmény oltotta ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik