Sport

A haláltól féltik a ringbe visszatérő bunyóst

Nigel Benn fia mérkőzéseit elnézve úgy döntött, hogy 55 évesen visszatér az ökölvívóringbe. A brit bokszoló le is kötött már egy mérkőzést, november 23-án, a 40 esztendős Sakio Bika ellen lép majd szorítóba.

23 évvel a visszavonulása után visszatér a brit bunyós
Nigel Benn próbálta magát formában tartani, fia profi debütálása után újra kedvet kapott hozzá, hogy ringbe lépjen.

A hír hallatán Benn korábbi menedzsere, Peter DeFreitas nem volt túl boldog. Attól tart, hogy az 1996 óta először meccselő bunyósnak komoly baja esik.

„23 éve nem beszéltem róla nyilvánosan, de azt hiszem, itt lenne az ideje, ugyanis aggódom érte – féltem az életét. A korához képest jó kondiban van, de mi lesz, ha nyomás alá kerül és folyamatosan kapja majd az ütéseket a fejére?” – mondta DeFreitas a Mirrornak.

Fittnek lenni vagy valakivel bunyózni az két teljesen más dolog. Az életét kockáztatja.

Nigel Benn többször is lenyilatkozta már, hogy akkor sem hagyta abba a bokszot, amikor 1996-ban visszavonult, folyamatosan edzésben van, nem kell miatta aggódni, bírni fogja. A biztonság kedvéért több orvosspecialista is lesz majd a ring mellett.

Ez utóbbi sem garancia semmire, az elmúlt hónapokban négy ökölvívó is belehalt a ringben szerzett sérüléseibe, pedig gyors ellátásban részesültek.

Nigel Benn 1987-ben állt profinak, 1996-ig ott volt a legjobbak közt, volt a WBO és a WBC világbajnoka, középsúlyban és nagyközépsúlyban is volt vb-öv birtokosa. 42 győzelme mellett öt veresége és egy döntetlenje volt.

Kiemelt kép: Andrew Redington/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik