Sport

Idén már négy bokszoló kapott akkora verést, amibe belehalt

Csütörtök hajnalban jelentették be, hogy nem élte túl súlyos agysérülését a bokszoló Patrick Day, akit eszméletlenül szállítottak szombaton kórházba.

Belehalt agysérülésébe a napok óta kómában fekvő bokszoló
Patrick Dayt szombaton szállították kórházba, miután eszméletlenül feküdt a meccse után.

Sajnos azonban nem Day az egyetlen, akit tragédia ért a ringben. A 28 éves Makszim Dadasev kísértetiesen hasonló módon hunyt el júliusban: technikai KO-val szenvedett vereséget a Puerto Ricó-i Subriel Matiastól és bár padlóra nem került, a meccs végén összeesett és eszméletét veszítette. Hiába végeztek el agyműtétet az orosz bunyóson, nem mentette meg az életét.

Dadasev után három nappal érkezett az újabb tragikus hír, hogy a 23 éves argentin bokszoló, Hugo Santillan is agysérülésben halt meg. A fiatal ökölvívó szintén a ringben esett össze az uruguayi Eduardo Javier Abreu ellen vívott címmeccsén.

Szeptemberben is történt egy haláleset, az unokatestvére engedélyével bunyózó bolgár Borisz Sztancsov esett össze az albán Ardit Murja elleni meccs ötödik menetében. Az orvosi vizsgálatok után kiderült, hogy Sztancsov szívrohamban halt meg.

Három agysérülés és egy szívroham eddig a mérleg és nagyon jó lenne, ha elgondolkodnának a döntéshozók, hogyan lehetne megelőzni az ilyen eseteket. A tendencia mindenesetre fellelhető és ijesztő.

Kiemelt képen Patrick Day utolsó mérkőzése. Fotó: Dylan Buell/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik