Belföld

Ádert perelheti az MDF

Több lehetőség is fölmerült az MDF-ben, hogy három képviselő együtt, vagy külön-külön perelje-e be a Fidesz frakcióvezetőjét, vagy a párt forduljon bírósághoz - tudta meg a Népszava. A legtöbb esély arra van, hogy az MDF indít pert Áder János ellen.

Három fórumos honatya – Herényi Károly, Csapody Miklós és Karsai Péter – bejelentette, rágalmazásért beperelik Ádert. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis az államfőválasztás második fordulója után azt mondta, MDF-MSZP koalíció alakult ki a köztársaságielnök-választás harmadik körére, és információik szerint legalább három demokrata fórumos képviselő megszavazza Szili Katalint, az MSZP jelöltjét az utolsó fordulóban. Azt is közölte, tízmilliós összegekről szólnak a pletykák, melyet a Szili-voksért kapnának egyesek.

Az MDF-ben egyébként a lap információi szerint az államfőválasztás után szinte teljes egység alakult ki, és azok többsége is belátta, hogy a fórum magára van utalva, akik eddig bíztak a Fidesszel való újabb együttműködésben. Az MDF-ben a Népszava szerint fel sem merült, hogy elállnak a pertől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik