Élet-Stílus

Szellemet filmeztek egy kisvárosi boltban

De legalábbis valami igencsak megmagyarázhatatlannak tűnő esetet.

Szellemvadászok lepték el az amerikai New Hampshire-ben található Gilford városát, ahol egy kis bolt biztonsági kamerája rögzítette a természetfeletti eseményt – közölte WMUR. Az ijesztő felvételen azt látni, ahogy a pulton lévő süteményestál nehéz üvegtetője váratlanul lerepül az asztalról, és a földre zuhan, ahol apró darabokra törik szét. Az üvegtál közelében senki sem volt az eset idején, és a tulaj elmondása szerint a tálon lévő sütemények meg sem moccantak, amikor a fedő látszólag magától megindult.

A boltnak otthont adó épület 1745-ben épület, és a tulaj elmondása szerint mindig is történtek furcsa, természetfeletti események. Így bár megijedt, nem lepődött meg annyira, amikor megnézte a biztonsági kamera felvételeit, amelyet a bolt Facebook-oldalán osztott meg mindenkivel. Az üzletvezető pedig a WMUR-nak elmondta: amikor 2002-ben megnyitották az üzletet, látott egy férfialakot, aki egy szempillantás alatt tűnt el a szeme elől.

Az esetet nemsokára fel is kapta a helyi sajtó, és paranormális nyomozók és médiumok jelentek meg az üzletben, hogy megvizsgálják, mi történhetett. A WMUR beszámolója szerint Karen Tatro médiumot rögtön „furcsa érzés kerítette hatalmába”, amint belépett a házba, és valaminek a „jelenlétét érezte” a pult környékén, ahonnan az üvegtál lerepült. Brian J Cano parapszichológus pedig kijelentette: „valami misztikus dolog történik a helyen”. Mindketten azt mondták, hogy vissza fognak még térni, hogy további nyomozást végezzenek az esettel kapcsolatban.,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik