Nagyvilág

Börtönre ítéltek katalán függetlenségi vezetőket

Zendülés miatt kilenc katalán függetlenségi vezetőt ítélt a spanyol legfelsőbb bíróság 9 és 13 év közötti börtönbüntetésre hétfőn közzétett ítéletében.

A héttagú bírói testület egyhangú döntése értelmében a legmagasabb büntetést Oriol Junqueras, volt katalán elnökhelyettes kapta, akit közpénz hűtlen kezelésének bűncselekményében is bűnösnek találtak.

A 2017. október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakba torkollott függetlenségi népszavazás, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt indult perben tizenketten kerültek a vádlottak padjára, közülük kilencen előzetes letartóztatásban vannak, többen csaknem két éve.

A katalán kormány elutasítja

A katalán kormány elutasítja a katalán függetlenségi vezetők elítélését, és a spanyol legfelsőbb bíróság hétfői döntését igazságtalannak és antidemokratikusnak tartja – mondta Quim Torra katalán elnök Barcelonában.

Az ítélet a demokrácia és a katalán társadalom megsértése

– fogalmazott a függetlenségpárti politikus, hangsúlyozva, hogy népszavazást rendezni nem bűncselekmény.

Bejelentette, kormánya kedden rendkívüli ülést tart, ő maga pedig levélben kezdeményez találkozót VI. Fülöp spanyol királlyal, és Pedro Sánchez ügyvezető spanyol kormányfővel.

A spanyol kormány elfogadja

A spanyol kormány elfogadja és tiszteletben tartja a katalán függetlenségi vezetők ellen hozott hétfői ítéletet – mondta az ügyvezető spanyol miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatóján Madridban.

Pedro Sánchez hangsúlyozta a törvény előtti egyenlőség és a jogszabályok betartásának fontosságát, amely mindenkit egyformán kötelez.

Mint mondta, az ítélet a spanyol alkotmány három elvének megsértésén alapul, ezek pedig az egyenlőség, a területi sokszínűség és az ország területi egységének sérthetetlensége.

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/EFE/J. J. Gullien)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik