Sport

Dupla történelmi siker ért el a győri kézicsapat

A címvédő Győri Audi ETO KC 25 góllal győzött az újonc cseh DHK Baník Most vendégeként vasárnap a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, ezzel megdöntötte a BL-mérkőzésen lőtt legtöbb gól és a legnagyobb különbségű győzelem klubrekordját is!

Kézi BL: a Fradi ezúttal a Metztől kapott zakót
A francia csapat a meccs előtt kevesebbet pihent, mégis frissebben, ötletesebben mozgott, mint Elek Gábor tanítványai. A Fradi ezúttal a Metztől kapott zakót a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Sejteni lehetett, hogy az újonc, amely a selejtező megnyerésével jutott a BL főtáblájára, nem lesz azonos súlycsoportban a címvédővel, és ez hamar bizonyosodott is. A győriek lendületes, pontos játékkal kezdtek, a hazaiak a mérkőzés negyedénél már tízgólos hátrányban voltak (3-13). A folytatásban Stine Oftedal vezérletével tovább nőtt a különbség, amelyet a Baník Most a szünet előtt csökkenteni tudott.

A második félidőt az ETO – Eduarda Amorim irányításával – 7-0-s sorozattal kezdte, majd egy újabb 7-2-es szériával már húsz góllal elhúzott. A hajrában a korábbinál is nagyobb volt a rohanás a pályán és több a hiba, de ebből is a vendégek jöttek ki jobban, akik a vártnál is nagyobb különbséggel győztek.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa Stine Oftedal volt tíz góllal, Eduarda Amorim és Anne Mette Hansen hét találatig jutott.

A győriek jövő szombaton a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában szerepelnek.

Női BL, csoportkör, 2. forduló, D csoport

DHK Baník Most (cseh) – Győri Audi ETO KC 21-46 (13-23)
IK Sävehof (svéd) – Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 21-25 (10-13)

Az állás:
1. Győr 4 pont
2. Krim Mercator Ljubljana 2 (54-52)
3. DHK Baník Most 2 (52-75)
4. IK Sävehof 0

Kiemelt fotó: Facebook/Győri Audi ETO KC

Ajánlott videó

Olvasói sztorik