Foci

Idén már nem lesz veretlen a Loki

dvsc teva (dvsc teva, )
dvsc teva (dvsc teva, )

Az OTP Bank Liga második fordulójában a Kaposvár látta vendégül a Debrecent, és meglepetésre 1-0-ra megverték a bajnokot.

Az első fordulóban pont az ellenkező utat járta be a kép csapat: a Loki 4-1-re mosta le a pályáról a Győrt, míg a Kaposvár az élvonalba feljutó MTK-tól szenvedett 3-1-es vereséget.

Így a Rákóczi számára az első bajnoki pont megszerzése volt a cél, ráadásul a tervük nem is volt teljesen reménytelen, hiszen a Bajnokok Ligája-selejtezőjében érdekelt Loki a pihentetések miatt erősen felforgatott és tartalékos kezdővel állt ki a meccsre.

A találkozó első lehetősége a hazaiak nevéhez fűződött, ugyanis az első negyedóra végén Oláh ötméterről próbálkozott, de előbb Ferenci mentett, majd a lecsorgót a kapus Poleksic húzta magához.

A kaposvári forróságban ivószünetet rendelt el a játékvezető, és úgy tűnik, a frissítő a hazaiaknak tett jót: alig négy perccel később Zámbó 22 méterről tekert egy szabadrúgást védhetetlenül a DVSC kapujába (1-0). A félidőben Oláh duplázhatta volna meg a Rákóczi góljainak számát, de közelről nem tudott pontosan célozni.

A szünet után feljegyezhettük az első debreceni lehetőséget, egészen pontosan az 57. percben, ám Lucas lökete mellé szállt. Aztán sokáig semmi: a játékrész derekán Zámbó csúsztatott kapura, de nem találta el a kaput.

Mivel a második 45 percben nem született gól, így a Kaposvár 1-0-ra megnyerte az összecsapást, de érdemes a mai dátumot megjegyezni: történelmi volt a találkozó, ugyanis a Debrecen a 2010-11-es szezon utolsó fordulójában – hazai pályán a Haladás ellen – kapott ki utoljára bajnoki mérkőzésen, vagyis egy 31 meccses győzelmi széria szakadt meg.

Eredmény – OTP Bank Liga, 2. forduló
Kaposvári Rákóczi – Debreceni VSC 1-0 (1-0)
Gólszerzó: Zámbó (25.)

Kaposvár: Hajdúch – Okuka, Bank, Zámbó, Pavlovic (Jánvári, 78.) – Hegedűs (Kovács O., 46.), Horváth T. (Pedro, 70.), Safaric, Balázs B. – Oláh, Vrucina. Vezetőedző: Prukner László.

Debrecen: Poleksic – Bernáth, Ludánszki B., Szűcs I., Ferenczi J. – Kulcsár T., Lucas, Oláh G. (Dombi, 69.), Spitzmüller – Csorba (Vinícius, 76.), S. Nikolic (Szécsi M., 71.). Vezetőedző: Kondás Elemér.

Sárga lap: Hajdúch (88.)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik