Belföld

Az egyház lejáratást sejt az ügynöktörvény mögött

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szerint az egyház elleni támadásra és az egyházi személyek lejáratására szolgál az úgynevezett ügynöktörvény tervezete körül keltett hangulat.

A testület nyilatkozatában kérte a sértettek és isten bocsánatát a beszervezetek között bizonyára létező olyan papok, szerzetesek és világiak tetteiért, akik ártó szándékkal, súlyosan vétettek embertársaik ellen.

“A törvénytervezet körül keltett hangulat politikai indíttatású, nem szolgál másra, mint az egyház elleni támadásra és az egyházi személyek lejáratására. A bizonytalan eredetű és hamis listák kampányszerű közlése is része az egyház elleni támadásnak” – olvasható az MTI-hez eljuttatott dokumentumban.

A püspöki konferencia megítélése szerint az ügynökkérdés a politikai rendszerváltás után 15 évvel már nem tisztázható, az “ügynökmúlt ma már nem ismerhető meg a maga teljes valóságában”, a közlemény szerint ezt jól példázza a múlt hét végén névtelenül közzétett lista is.

A közlemény tényként utal arra, hogy 1989-ben nagy mennyiségben semmisítettek meg olyan iratokat, amelyek a politikai rendőrség tevékenységével és vezetőivel voltak kapcsolatban.

“A beszervezettek között bizonyára voltak olyan papok, szerzetesek és világiak, akik sajnos, ártó szándékkal, súlyosan vétettek embertársaik ellen. Tetteikért kérjük a sértettek és Isten bocsánatát” – tette hozzá a testület.

Mint a nyilatkozatban olvasható, a volt ügynökök közül sokan már tevékenységük ideje alatt felfedték magukat paptársaik előtt, így is könnyítve lelkiismeretük terhén. Mások a politikai változások után kértek bocsánatot azoktól, akikről jelentettek.

“Jóllehet, vannak még ma is olyanok, akik adósak ezzel a bocsánatkéréssel, de a krisztusi szeretet szellemében mégsem vonhatjuk őket felelőségre” – írták az evangélium azon szavait idézve: “El ne ítéljetek senkit, hogy titeket se ítéljenek el”.

A konferencia nyilatkozata szerint akadnak olyanok, akik ezen egyházi személyeket azokkal a politikusokkal állítják párhuzamba, akik nem akarják vállalni ügynökmúltjuk következményeit.

“Az így vélekedők talán elfelejtik, hogy az egyházi személyek beszervezésükkor éppen a politikusok áldozatai lettek, és mai is azzá válnának, ha nevük nyilvánosságra kerülne. Ugyanakkor ezek az egyházi személyek nem viselnek közjogi tisztségeket, nem úgy mint a politikusok” – áll a nyilatkozatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik