Forma-1

Ha ez így folytatódik, családokat szakíthat szét a Forma-1

Mivel Hollandia és Vietnám is bekerült a programba, így 2020-ban rekordhosszúságú lesz a szezon a Forma-1-ben, ugyanis 22 futamot rendeznek majd március és november között. Ez már leírva is elég soknak hangzik, de végigfutva a versenynaptáron az is látszik, hogy hat olyan alkalom lesz, amikor mindössze egy hét különbséggel rendeznek két versenyt.

Elhangzottak már érvek pro és kontra is a növeléssel kapcsolatban, most elmondta a véleményét Max Verstappen is. A holland ellenzi, és nem maga miatt.

„Nem értek egyet vele, szerintem a legjobb pályákat kellene kiválasztani – de tudom, hogy így lehet minél több pénzt keresni. Csakhogy gondolni kellene a szerelőkre is.

Ők már hétfőn vagy kedden a helyszínre érkeznek, miközben a fejesek meg csak szombaton, utóbbiak sokszor már futam közben hazarepülnek. Nekik ez nem gond, beleférne harminc futam is, maximum három napot vannak csak el.

Másoknak viszont öt-hat napot is kitesz egy versenyhétvége. És nem magunkra, versenyzőkre gondolok, hanem a szerelőkre. Már el is indíthatják a válást, ha tovább növelik a futamok számát” – mondta Verstappen a motorsport.com-nak.

Egyért vele a Racing Pointnál versenyző Sergio Pérez is. A mexikói szerint a versenyzők számára a telített naptár nem vészes, nekik ez az életük, bár családos emberként azért ő is sokallja, mert a pilótáknak a futamok mellett rengeteg kísérő eseményen kell részt venniük. Ám szerinte is inkább a szerelőkön fog ez kellemetlenül lecsapódni.

Kétlem, hogy normális életet lehet majd mindemellett élni. Lehet az lesz a jó megoldás, ha két szerelőbrigádunk lesz és váltogatjuk őket, vagy valami hasonló.

Kell is, hogy a versenyzők felemeljék a hangjukat, mert Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke szerint nem húztak maximumhatárt a futamok számát illetően.

Egyeztettünk a kereskedelmi jogokat birtokló céggel, akik előálltak egy tervezettel 2020-ra, mi pedig elfogadhatónak láttuk a 22 futamot. Nincs felső limit. De számomra nem is a pályák mennyisége, hanem a minősége a fontos

mondta Todt.

A 2020-as versenynaptár

Március 15.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne

Március 22.: Bahreini Nagydíj, Szahír

Április 5.: Vietnámi Nagydíj, Hanoi

Április 19.: Kínai Nagydíj, Sanghaj

Május 3.: Holland Nagydíj, Zandvoort

Május 10.: Spanyol Nagydíj, Barcelona

Május 24.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo

Június 7.: Azeri Nagydíj, Baku

Június 14.: Kanadai Nagydíj, Montreal

Június 28.: Francia Nagydíj, Le Castellet

Július 5.: Osztrák Nagydíj, Spielberg

Július 19.: Brit Nagydíj, Silverstone

Augusztus 2.: Magyar Nagydíj, Mogyoród

Augusztus 30.: Belga Nagydíj, Spa

Szeptember 6.: Olasz Nagydíj, Monza

Szeptember 20.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr

Szeptember 27.: Orosz Nagydíj, Szocsi

Október 11.: Japán Nagydíj, Szuzuka

Október 25.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin

November 1.: Mexikóváros Nagydíja, Mexikóváros

November 15.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo

November 29.: Abu Dhabi Nagydíj, Abu Dhabi

Kiemelt kép: Mark Thompson/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik