Belföld

Soproni Tamás: Tarlós elmúlt pár hete úgy nézett ki, mint az emberé, aki utoljára megy haza a lakodalomból

Soproni Tamás: Tarlós elmúlt pár hete úgy nézett ki, mint az emberé, aki utoljára megy haza a lakodalomból

A terézvárosi ellenzéki polgármesterjelölt szerint Puzsér Róbert nem a Fidesz embere, de jót tenne Budapestnek, ha visszalépne, Karácsony Gergely pedig jobban illik vezetőként Budapesthez, mint Tarlós István, aki inkább egy üzemvezető. Interjú a momentumos Soproni Tamással, aki ha megválasztják, feltörné a betont.

Mekkora nyomást helyez az emberre, ha közös ellenzéki jelöltként Puzsér Róbert elégedett vele?

Inkább az helyez nyomást az emberre, hogy van helyben egy százfős csapat, amelyik hisz abban, hogy ő lesz az, aki meg tud valósítani egy közös programot, ha megnyerjük a választást. Ez szívmelengető érzés, másfelől viszont rohadt nagy nyomás, hogy meg kell felelni.

Sok olyan kerület van, ahol a jelöltnek meg kell felelnie a saját csapatának, de kevés olyan polgármesterjelölt, akire az összellenzéki együttműködéstől irtózó Puzsér Róbert is azt mondta, hogy jól csinálja a dolgát. Miért pont önre mondhatja ezt?

Az a vízió, amit megpróbáltunk egy szlogen szintjére egyszerűsíteni, tehát hogy beton helyett fák, szemét helyett rend, valószínűleg megfelel Puzsér Róbert elvárásainak, és nincs oka kételkedni sem benne, hogy én meg akarom ezeket a célokat megvalósítani.

Nem fog az összes kérdés Puzsér Róbertről szólni, de egyébként jó viszonyban vannak? Mikor találkoztak utoljára?

Egyszer találkoztunk a kampányban, akkor összekötöttem őket Kerpel-Fronius Gáborékkal. Korábban 2017-ben találkoztam vele egyszer, nincs személyes kapcsolatunk.

Ön és a szintén momentumos Déri Tibor is Újpesten mintha korábban kezdett volna kampányolni, mint a többiek, és talán lelkesebben is. Elég ehhez annyi, hogy ezekben a kerületekben reális esély van nyerni?

Mi nagyjából márciusban meghatároztuk a stratégiát, amelynek mentén haladni akartunk. A VI. kerületről tudni kell, hogy a látszat ellenére nem tartozik az egyszerűen nyerhetők közé. Persze, az ellenzék marha erős, de a polgármester asszony is az. Úgyhogy minden egyes hónapra meghatároztuk, hogy mit akarunk megcsinálni.

Ez a céges világból hozott, strukturált szemlélet a Momentumra is jellemző. Azt mondtuk, hogy ha ezt a stratégiát végig követni tudjuk, akkor van esélyünk legyőzni a Fideszt.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Mik azok az elemek, amelyeket a cégvezetésből átvettek?

A projektmenedzsment-szemlélet néha hiányzik a pártok működéséből. Talán a Fideszben látszik egyedül az a gépezet, amely hatékonnyá tesz egy kampányt. Egyébként hozzáteszem, hogy most ez sem látszik. A Fidesz ebben a kampányban nem működik gépezetként.

Miért?

Tarkabarka plakátok mindenütt, még itt, a VI. kerületben is. Nem látszik, mi a stratégia a főpolgármesteri szinten, ahogy a polgármesteri szinteken sem. Részben persze azért van ez, mert a fideszes polgármesterek sincsenek jó viszonyban egymással. Nálunk viszont az a helyzet, hogy Karácsony Gergely egy csapatot vezet.

Azért az utóbbi időben látszottak törések ebben a csapatban. Karácsony Gergely hangfelvétele például a jelek szerint a Párbeszéd elnökségi üléséről szivárgott ki, igaz, Karácsonyék szerint lehallgatták őket.

Az a hangfelvétel egyetlen dolgot bizonyít: hogy Karácsony Gergely egy végtelenül tisztességes ember, aki nemcsak kampányban beszél arról, hogy harcolni kell a korrupció ellen, de nem tűr semmilyen „okoskodást” a környezetében. Akkor sem, ha fenyegetik.

A fideszes polgármesterek nem azért tarkabarkák, mert a Fidesz, mint egy jó gépezet, lemérte, hogy hol népszerűek az emberei, és hol népszerű a párt, és ennek megfelelően hangsúlyozza egyiket vagy másikat?

Nem látok be a Lendvay utca ablakán, szóval nem tudom megmondani, hogy ez stratégia-e, de ha az, akkor mint műkedvelő kampánytechnikus, hibás stratégiának tartom.

Sokan mondják, hogy a Fidesz stratégiája eddig az volt, hogy elhallgatja a kampányt, mert az a számításuk, hogy a keményvonalas fideszesek többen vannak, mint a keményvonalas ellenzékiek. A bizonytalanok meg majd otthon maradnak. Persze Tarlós István és Karácsony Gergely elmúlt két hetéből ez nem teljesen így tűnik.

Tarlós István elmúlt pár hete tényleg úgy nézett ki, mint az emberé, aki utoljára megy haza a lakodalomból. Karácsony Gergelyt is érheti kritika, de ő úgy néz ki, mint egy XXI. századi, modern kultúrember, aki sokkal jobban illik vezetőként Budapesthez mint világvároshoz. Ha szembeállítjuk őket, nem túl nagy a verseny.

Azt majd meglátjuk. Ahogy Tarlós videóit is mind láttuk, de a városvezetési képességeiről kevesebbet beszélünk. Mi az, amit ön máshogy csinálna?

A kezébe kellett volna vennie, legalább a kétezres években, egy-két kortárs urbanista könyvét. Mondjuk Jan Gehlt, de van sok másik példa is. El kellett volna gondolkoznia, milyen a város akkor, ha élhető, és ha emberekre van szabva. Én a Kodály körönd mellett lakom egy kis utcában, és gyerekkorom óta megszoktam, hogy a kerületben néhány kis szigetcsoporton kívül – például az Aradi utcán végigsétálva – egyetlen fát sem látok. Megszoktam, hogy a kétoldalt parkoló autóktól nehéz közlekedni, mert ezt a várost autókra szabták. Tarlós István nem menedzser, hanem üzemvezető. Annak kiváló, mehetnek az autók, de nem mer belenyúlni a városba, nem meri közelebb hozni az emberekhez.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Pont azért jöttünk a Hunyadi térre, mert ez egy zöld sziget a kerületben, és látszólag szépen meg is van csinálva, a helyiek belakták. Mi vele a baj akkor?

Ha végigsétál a VI. kerületen, azt láthatja, hogy az Eötvös utca és a Hunyadi tér az, ami fejlődött, és ez nem véletlen. A polgármester asszony a II. kerületi kellemes, fás, árnyas villájából érkezik ide, leparkol a Szófia utcában, esetleg átjön a Hunyadi térre kávézni. Ez eddig szép és jó, de azokat, akik egy vécé nélküli önkormányzati bérlakásban élnek az Aradi utcában, kevésbé fogja érdekelni. Jó, ha az ember el tud vonulni néha egy parkba, de nem mindegy, hogy mit lát az ablakából. Fel kell törni az aszfaltot, hogy zöldebbé tegyük az utcáinkat.

Hol kell feltörni? Ha ezeken az utcákon sétálok, nem az jut eszembe, hogy még elférne itt néhány fa.

Na, az például Tarlós István felelőssége, hogy a fejünkben ez a szemlélet él. Nagyjából minden 12 méternél szélesebb utcát lehetne fásítani. Eddig a közműhálózat kialakításánál nem vették figyelembe a fásítást, de közműalagutak kialakításával meg lehetne oldani. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy egy oldalra hoznánk az összes közművet, mégpedig arra az oldalra, ahol a parkolóhelyeket szeretnénk látni. A másik oldalon pedig lehet fű és lehet fa. Nem azt mondom, hogy minden parkolóhelyet meg kell szüntetni, de ha néhány parkoló autónként van egy fa vagy egy pad, az már hatalmas változást jelent. Ez már a XIII. kerület szélesebb utcáin is látszik.

A kiskörúti biciklisávnál azt láttuk, a helyi boltosok panaszkodtak a legjobban, hogy megölte a forgalmukat a bringasáv.

Ezer kutatás van, amely ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Én szívesen ugrok be a Károly körúton egy boltba, mint a Nagykörúton, és szívesebben is sétálok arra. Egyébként a Nagykörúton is szükség lenne egy portálprogram elindítására, hogy kulturáltabb, egységesebb legyen a boltok homlokzata.

Erre volt három-négy próbálkozás már, komplett arculatokat láthattunk. Ha nyerne is, kerületi polgármesterként, ellenzékből ezt még nehezebbnek tűnik megcsinálni.

Nem leszek ellenzékben a Fővárosi Közgyűlésben.

Lehet, de az országban biztosan, és a pénz onnan jön.

Nem mindent lehet, de pont a portálprogram kapcsán lehet ösztönözni az üzleteket arra, hogy belemenjenek. Nem megoldhatatlan feladat.

Hogy szól a szlogenjének a második pontja?

Szemét helyett rend.

Nekem nem a VI. kerületről ugrik be először, hogy koszos.

Sok mindent nem gondolnának a kerületről azok, akik nem itt laknak. Az embereknek előbb ugrik be az Opera, mint az a háromszáz önkormányzati bérlakás, ahol nincs vécé. A Hunyadi térről sem feltétlenül érezni ezt, de ha már az Aradi vagy a Hajós utcában sétálgatnánk, akkor lehet, hogy más lenne a vélemény. Márciusban csináltunk egy felmérést, és a helyiek kilencven százaléka ezt a hozta fel legfontosabb problémaként: szemét van, a belső részeken a buliturizmus miatt, kívül pedig úgy általában.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Ez kerületi probléma? Volt egy időszak, amikor nagyon visszahúzták a Főkefe költségvetését, és mintha egy csapásra koszosabb lett volna Budapest.

Ez alapvetően a kisebb utcák problémája, ahol az eldobott vibrátortól – amiről a minap egy aktivistánk küldött képet – a kutyagumiig minden van. És ha már kutyagumi, hadd hozzam fel megint a XIII. kerületet, ahol számos helyen alakítottak ki csupán néhány négyzetméteres kutyavécét, ami így is sokat segít a környezeten, hiszen a kutya is jobban szereti a fánál végezni a dolgát, nem az autókon vagy az aszfalton.

Egy kerületi polgármesternek felelőssége beleszólni az országos politikába? Ha nyer, bele fog?

Inkább azt mondanám el először, mi fog történni az első napon, ha nyerek. Vissza fogom adni a leköszönő polgármester asszony luxusautóját, amiből mobilgyógyszertárat és mobiltaxit szeretnék létrehozni az időseknek.

Konkrétan abból az autóból, amit most ő használ?

Akár konkrétan abból. Itt lakom egy köpésre, nincs szükségem luxusautóra. Az első képviselő-testületi lesz még három dolog, amit azonnal el kell indítani. Az egyik, hogy háromszáz új szeméttárolót helyezünk ki az utcákra, mert ezek hiánya az egyik oka annak, hogy koszos a kerület. A második, hogy a parkolóhelyek harmadát lefoglaljuk a helyieknek este hat utánra. A harmadik pedig, hogy elkezdjük az intenzív fásítást. Első körben a Csengery és a Szondi utcában, a főkertésszel kiválasztjuk azokat a fafajokat, amelyek megélnek itt, és kijelöljük a helyüket is.

Akkor nem gondolja, hogy egy kerületi polgármesternek felelőssége beleszólni az országos politikába?

Én olyan szempontból szeretnék beleszólni, hogy megmutatom, milyen lehet a város a mostani helyett. Mert lehetnek élhetők azok a helyek, ahol lakunk. És ha ezt megmutatjuk, az önmagában növelni fogja a Momentum támogatottságát, mert az emberek rájönnek, hogy igen, ez egy szempont a párt mellett.

Létező kritika Karácsony Gergellyel szemben is, hogy nem feltétlenül a város problémáira mond megoldásokat, hanem mintha országgyűlési választásra készülne. Viszont ha ön nyer, akkor egyike lesz a Momentum kevés politikusának, aki választott tisztséghez jutott. Ráadásul ez egy gazdag kerület, jó hely lehet a bázisépítésre az elszegényedett ellenzéken belül.

Szerintem van egyébként létjogosultsága annak, hogy beleszóljunk az országos politikába. Harcolni fogok például azért a fővárosi testületben, hogy kitiltsuk a propagandát a metrómegállókból – persze nem gondolom, hogy ezért egy Karácsony Gergely vezette közgyűlésben harcolnom kellene. Ilyen ügyekben valóban nem csak a VI. kerület lakóira tudnék hatni polgármesterként.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Berki Krisztián és Puzsér Róbert a Fidesz jelöltje?

Én különválasztanám kettőjüket.

Puzsér Róbert biztosan nem fideszes ügynök. A városról megfogalmazott remek víziójával száz százalékig egyetértek, de sajnos a saját karaktere és az, hogy képtelen volt az együttműködésre, tönkretette ezt a projektet. Az viszont, hogy Berki a Fidesz embere, egyértelmű. Egyszer sem láttam őt pultozni, pedig tudom, mekkora meló összeszedni az ajánlásokat. Nem gyűjthette őket össze anélkül, hogy segítséget kapott volna.

Puzsérnak vissza kellene lépnie?

Én azt gondolom, hogy jobbat tenne az ellenzéknek, Budapestnek és Magyarországnak, ha ezt tenné. De nem fog. Azért remélem, a választások után belátja majd, hogy ebből a projektből sokkal többet lehetett volna kihozni.

Van arról egy vita, hogy Puzsér kitől vesz el szavazatokat. Ha Karácsony kisebb különbséggel kap ki Tarlóstól, mint ahány szavazatot Puzsér szerzett, akkor az lehet az általános vélemény, hogy miatta kapott ki. Mások szerint Puzsér szavazói eleve soha nem szavaztak volna Karácsonyra.

Látom, az elemzői oldalam érdekli. Én a Facebookon és az Instagramon is azt látom, hogy tényleg más közeget szólít meg. Valóban el tud hozni egy-két százalékot Karácsonytól, de akár Tarlóstól is, ezért nem tartom őt befolyásoló tényezőnek.

Beszéljünk akkor az elemzés helyett arról, amiről igazán szeretne: Hassay Zsófia lakásügyeiről. Miért nem ön állt ki a II. kerületi háza elé, miért Kerpel-Fronius Gábor ment oda?

Kerpel-Fronius Gáborral beszéltünk arról, hogy ez nem csak a VI. kerületben probléma, hanem budapesti ügy. Az, hogy valaki annyira magasról tesz a kerülete problémáira, hogy még el is menekül onnan, az egész városra – sok polgármesterre – érvényes. Pont ma olvastam a 24.hu főszerkesztőjének egyik Facebook-posztját a debreceni magániskola-építésről, amelyben azért kritizálja a helyi polgármestert, mert a gyerekét az állami pénzből gründolt magániskolába íratta. Szerintem Hassay Zsófia luxusvillája hasonló ehhez az ügyhöz: ha már teletolják a propagandát azzal, hogy a hatodik kerület csuda jó, és nincs már hova fejlődni, akkor ne haragudjanak, de miért nem itt, köztünk élnek?

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Olvasói sztorik