Nagyvilág

A PC szépfiúja volt, most egy 18 évvel ezelőtti kép rontja az esélyeit

Kevesebb mint egy hónap van hátra az október 21-i kanadai választásokig, és van miért aggódnia az ország miniszterelnökének, Justin Trudeau-nak. A progresszív, sármos politikusként hírnevet szerzett kormányfő nemrég olyan botrányba keveredett, ami magyar fejjel nehezen érthető, de a tengerentúlon súlyos dolognak számít. Napvilágra került egy 2001-es fotó, amin Trudeau iskolai tanárként, egy Arab Éjszakák témájú partin látható, feketére maszkírozott arccal. Ez a gyakorlat, ami brownface-ként, illetve blackface-ként lett ismert Amerikában, mára offenzív gesztusnak számít. A fehérek feketére maszkírozása a 19. századi minstrel előadásokkal terjedt el, amikben az előadók rasszista módon karikírozva ábrázolták a színesbőrűeket – a gyakorlatot ezért nem túl bölcs dolog feleleveníteni.

A nyugati sajtóban az utóbbi napokban sorra születtek komoly hangvételű publicisztikák az ügyről, és abból is hír lett, hogy Trudeau-nak talán több arcfestős ügye is lehetett a múltban.

A PC szépfiúja

Egy blackface-botrány manapság bármelyik nyugati politikus esélyeit rontani tudná, de a kanadai miniszterelnök számára azért különösen súlyos az ügy, mert a nyilvánosság előtt mutatott imázsát az első pillanattól kezdve a politikai korrektségre és az antirasszizmusra húzta fel.

A múltban Trudeau számos gesztust tett azért, hogy nyílt, liberális világlátásával szerezzen támogatókat: kormánya 2017-ben bejelentette, hogy a következő három évben majdnem egymillió bevándorlót hajlandók befogadni, és a miniszterelnök személyesen üdvözölt néhányat közülük. Gyakorta hangoztatta feminista nézeteit, és abortusz- és marihuánaügyben is progresszívan lépett fel.

Fotó: HO / TIME Inc. / AFP

Politikai korrektségével kapcsolatban azonban néha korábban is kilógott a lóláb, ugyanis megesett, hogy visszatetsző módon mutatta ki tiszteletét a nők és a más kultúrából érkezők iránt. Volt, hogy kijavított egy riporternőt, aki az angol mankind (emberiség) szót használta, mondván, hogy ők inkább a nemileg semleges peoplekind verziót preferálják, aminek viszont túl sok értelme nincs.

A miniszterelnök indiai látogatása során is futótűzként terjedtek azok a képek, amelyekben tradicionális indiai viseletben, egyesek szerint túl nagy hévvel próbálta beleélni magát a helyi kultúrába. Ezt a hozzáállást már akkor is sokan tolakodónak, tiszteletlennek tartották, és az sem mellékes körülmény, hogy egy Kanadában körözött szikh terroristatámogató is meghívást kapott az egyik Indiában tartott eseményére.

Kifutóban lehet a Trudeau-brand

Az egykor magát az Instagram-korszak első miniszterelnökeként népszerűsítő politikus négy éve lépett hivatalba, és messze nemcsak a fenti ügyek ártottak karrierjének.

2016-os megállapodását Szaúd-Arábiával, ami valószínűleg a kanadai történelem legnagyobb összegű fegyverkereskedelmi egyezménye, számos emberi jogi szervezet támadta, mint ahogy az irányú törekvéseit is, hogy kiterjessze Kanada olajvezeték-rendszerét. Ez ugyanis nemcsak korábban bejelentett klímavédelmi céljainak mondott ellent, de a kanadai őslakosok területeit is veszélyezteti.

Még többet ártott megítélésének az SNC-Lavalin energiaipari cég körüli botrány februárban. Ekkor a The Globe and Mail nevű kanadai lap publikált vádakat a miniszterelnök ellen, amelyek szerint illegálisan akarta befolyásolni az ország igazságügy-miniszterét, Jody Wilson-Raybould-t, hogy számára kedvező döntést hozzon a gyanú szerint Moammer Kadhafi líbiai diktátor családjának is kenőpénzt fizető vállalat vesztegetési ügyeiben, és amikor ő ezt visszautasította, a miniszterelnök utasítására lefokozták.

Trudeau ezt többször tagadta a nyilvánosság előtt, ám kormányának több tagja – köztük Wilson – lemondott, és több nyomozás is indult az ügyben. A volt igazságügy-minisztert legutóbb szeptember 10-én hallgatták ki a botránnyal kapcsolatban.

A sorozatos botrányok, legutóbb épp a blackface-ügy miatt a közvélemény-kutatásokban már a konzervatívak mögött szerepel Trudeau liberális pártja. A helyzete azonban nem reménytelen, a megkérdezettek majdnem fele azt mondta, hajlandó elfogadni a miniszterelnök bocsánatkérését az arcfestéssel kapcsolatban, és további 18 százalék még vacillál az ügyben.

Kiemelt kép: John Woods/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik