Sport

Lőrincz Tamás kétszer megtört, mégis döntőbe jutott a birkózóvébén

Lőrincz Tamás negyedik hétfői mérkőzését is megnyerte, amivel bejutott a kötöttfogásúak 77 kilogrammos keddi döntőjébe a nur-szultani kvalifikációs birkózó-világbajnokságon. Ez lesz a birkózó 13. érme világversenyről, amivel tovább javította magyar rekordját.

A hétfői versenyen Lőrincz üzbég, ukrán és litván ellenfél legyőzésével menetelt a négy közé, ahol már annak tudatában léphetett szőnyegre, hogy a tokiói játékokra biztosította a magyarok helyét a kategóriában. Az elődöntőben a kazah Askat Dilmuhamedovval találta magát szemben, aki több komoly nevet legyőzve került legjobb négy közé.

Erőteljesen is kezdett a hazai kedvenc, de Lőrincz is keményen beleállt a csatába, így hatalmas küzdelem vette kezdetét. A harc elsősorban a szőnyeg közepén folyt, mindkét sportoló zártan birkózott, levédték a másikat, akcióra ezért nem volt esély. A bírók először Lőrinczet küldték le (0-1), de nem engedte, hogy eldobják, majd a fáradó Dilmuhamedov passzivitása miatt már a magyar birkózó kapott pontot (1-1).

Bár Lőrincz dobása nem sikerült, a kazah érezhetően elfáradt, az utolsó pont és ezzel a döntőbe jutás így a magyar birkózóé lett, aki Budapest után újra finalista. Az aranyéremért a svéd Alex Michel Bjurberg Kessidist kell kedd este legyőzni.

Nagyon boldog vagyok, szinte hihetetlen, hogy itt, így győzni tudtam egy kazah ellen. Kemény volt a nap, főleg az első meccs az üzbég ellen. Ott legalább kétszer törtem meg, úgy éreztem nem bírom, de azért mindig bennem volt, hogy ő jobban meg van törve. Most az elődöntőben nem ez volt a terv, én akartam először leküldetni, de most azt mondom, szerencse, hogy így alakult. Nagyon jól ment a védekezés, éreztem, hogy nem tud velem mit kezdeni.

– mondta Lőrincz Tamás az MTI-nek, azt is kiemelve, hogy rengeteg sérülés és probléma hátráltatta a felkészülését.

Az elődöntők során az is eldőlt, hogy kedden Torba Erik a vigaszágon folytathatja szereplését, miután legyőzője, a címvédő orosz Szergej Jemelin bejutott a 60 kg fináléjába, Lám Bálint (130 kg) viszont egy vereséggel zárta a világbajnokságot.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik