Sport

Napok óta alig alszik, mégis verte a riválisokat a magyar kajakos

A kajak egyes 200 méteren szereplő Birkás Balázs és Tótka Sándor, a kenu egyes ezer méteren érdekelt Kiss Balázs, valamint a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső 500 méteres kenupáros is jól kezdett a Tokióban zajló kajak-kenu olimpiai tesztversenyen. A vasárnapi zárónapon minden számban lesz magyar.

A magyar szövetség (MKKSZ) honlapján olvasható beszámoló szerint gyors esővel és villámgyors Birkás Balázs-továbbjutással indult az utolsó előtti nap. A sprinttáv kétszeres világbajnoka rögtön az első előfutamból került be a középfutamba, többek között a szám riói ezüstérmesét, Maxime Beaumon-t, valamint az 500 méteren világbajnok cseh Josef Dostalt legyőzve.

Nem gondoltam, hogy egyből a középdöntőbe juthatok, miután nehéz előfutamba kerültem, ráadásul napok óta alig alszom a köhögéstől, annyira megfáztam a hét elején. Szintén gondot okoz, hogy nem tudok olyan formájú hajóban versenyezni, mint a sajátom

– mondta a magyar kajakos.

Az olimpia jellegű lebonyolítás miatt az előfutamok első két helyezettje jut egyenes ágon tovább, de csak a középdöntőbe, a többi versenyező pedig az elődöntőben (reményfutamban) folytathatja. A középdöntőket és a döntőket egy napon rendezik.

A K-1 200 méter másik előfutamában a szintén kétszeres vb-győztes Tótka Sándor is futamgyőztesként jutott tovább.

A nyolcszoros vb-győztes Medveczky Erika, aki pénteken bronzérmet szerzett párosban Gazsó Dórával, 500 méter egyesben negyedik lett előfutamában, a reményfutam megnyerésével azonban kvalifikálta magát a vasárnapi középfutamba.

Nem fekszik nekem ez a típusú hajó, amit itt kaptam, otthon is próbáltam, de billegek benne. Ehhez képest annak is örülök, hogy bekerültem a középfutamba

– mondta Medveczky Erika.

A szám másik magyar indulója, Lucz Anna harmadik lett a selejtezőben, a reményfutamból pedig nem jutott tovább.

Az új olimpiai számban, C-2 500 méteren viszont futamgyőztesként lépett tovább a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső páros, és mivel itt kevésbé népes a mezőny, ezzel egyből a döntőbe került.

A Nádas Bence, Kuli István páros K-2 1000 méteren ötödik helyet szerzett az elő- és a reményfutamban is, így a zárónapon a középfutamban folytathatja.

Jól kezdett viszont C-1 1000 méteren Kiss Balázs, a csehek világbajnokával, Martin Fuksával nagyot meccselve, és őt legyőzve lett második az előfutamban, ezzel egyből kvalifikálta magát a középfutamra.

Volt egy szakasz, amikor elbizonytalanodtam, és arra gondoltam, hogy ráülök a harmadik helyre, aztán a cél előtt láttam, hogy kiengedtek egy kicsit, és indítottam egyet. Szerintem Fuksát is megleptem azzal, hogy becsúsztam elé, nagyon örülök, hogy összejött

– nyilatkozott Kiss Balázs.

A szám másik magyarja, az augusztusi, szegedi világbajnokságon 5000 méteren ezüstérmes Adolf Balázs az előfutamban harmadik, a reményfutamban pedig második lett, így vasárnap ő is ott lesz a középdöntőben.

A tokiói tesztverseny vasárnap zárul, a magyarok eddig egy arany- és két bronzérmet szereztek.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik