Nagyvilág

Vadászgépek majdnem elgázoltak két ejtőernyőst

Épphogy elkerülte az ütközést két ejtőernyős két 560 km/h-s sebességgel közlekedő amerikai vadászgéppel az Egyesült Királyság légterében, derült ki egy most nyilvánosságra hozott jelentésből.

A CNN cikke szerint az ejtőernyősök szabadesés közben közel 200 km/h-val haladtak a föld felé, amikor a két F-15 Eagle típusú vadászgép elszáguldott közvetlenül alattuk még április 17-én.

A hihetetlen pillanatokat az egyik ejtőernyős sisakjához rögzített GoPro videóra is vette.

A jelentésben az áll, hogy az időjárási körülmények jók voltak, az ejtőernyősök látótávolsága 10 kilométer, a pilótáké 50 kilométer volt.

A légi közlekedésben egyébként az ejtőernyős zónákat jelölik, ami azt jelenti, hogy a légiirányítóknak tudnia kell, hogy hol lehet rájuk számítani. Ennek ellenére az egyik pilóta beszámolója szerint nekik senki nem szólt erről.

Állítólag az egyik ejtőernyős kiszúrta a vadászgépeket, de sok mindent nem tehettek az ütközés elkerülése érdekében, mert szabadesésben voltak, és óriási sebességgel zuhantak.

Bár az ejtőernyősök nevét nem fedték fel, jó eséllyel tapasztaltak lehetnek, mert nem nyitották ki az ejtőernyőt és nem is tandemben közlekedtek.

Azt pontosan nem tudták megállapítani, hogy milyen közel haladtak el mellettük a vadászgépek.

Az amerikai légierő a hivatalos tájékoztatás szerint tanult a leckéből és mindent megtesznek, hogy a jövőben ne fordulhasson elő ilyen eset.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Damien MEYER / AFP / Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik