Belföld

Távozik a 168 Óra főszerkesztője és két helyettese

Október elsején távozik a 168 Óra főszerkesztői posztjáról Tóth Ákos, és vele együtt leköszön a két főszerkesztő-helyettes, Krajczár Gyula és Lakner Zoltán is. A hetilap irányítását Rózsa Péter, a Klubrádió főszerkesztő-helyettese veszi át.

Tóth Ákos a Facebookon – ahol megosztotta a szerkesztőségben kedden elmondott beszédét – azt írta: a lap tulajdonosaival fennálló föloldhatatlan ellentétei miatt megy el a laptól.

Ma bejelentettem, hogy október elsejétől távozom a 168 Óra szerkesztőségéből. Velem együtt távozik két közeli barátom és…

Közzétette: Tóth Ákos – 2019. szeptember 10., kedd

 

Tóth Ákos, a Népszabadság korábbi főszerkesztő-helyettese 2016. április 1-je óta vezette a 168 Órát, miután a lapot 1989-ben megalapító Mester Ákos leköszönt a főszerkesztői posztról. Az újság többségi tulajdonát birtokló Mester Ákos 2015 novemberében jelentette be, hogy a hetilap új tulajdonosa a Klubrádióban is tulajdonrészt vásárló Brit Media Kft., azonban továbbra is ő irányítja a szerkesztőség munkáját. Alig fél évvel később viszont Mester távozott a 168 Óra éléről – ekkor lett Tóth Ákos a főszerkesztő –, majd 2016 novemberében a Brit Média tanácsadó testületéből is. Ezzel egy időben felmondott Jolsvai András főszerkesztő-helyettes, őt Lakner Zoltán politológus váltotta.

A 168 Órát ez év harmadik negyedévében nagyjából 9300 példányban terjesztették.

Kiemelt kép: Csanádi Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik