Tudomány

Kétmillió magyarnak lenne orvosnál a helye

Az elmúlt napokban éppen egy komolyabb csúcson van a parlagfű pollenszórása, körülbelül kétmillió honfitársunk szenved, kínlódik, ahogy egy durva tünetekkel megátkozott kolléga mondja, döglődik és lassan belebolondul. Nem csoda, magyar ember már csak virtusból is kerüli a fehér köpenyt, hiszen amin a pálinka nem segít, az úgyis halálos. Akkor meg minek…

Komolyra fordítva a szót azonban tény, hogy nyilván más-más okból, esetleg a vény nélkül kapható tünetenyhítő szerek hatásos marketingje miatt, de az allergiások nagy része nem fordul orvoshoz, magát próbálja kúrálni több-kevesebb sikerrel. Önmagában ez még nem ördögtől való, ám érdemes tisztában lenni a lehetőségekkel és a korlátokkal – erről beszélgettünk dr. Moric Krisztina fül-orr-gégésszel, allergológussal, a Budai Allergiaközpont szakorvosával.

Eleink úgy mondták, ismerd meg az ellenséget, hogy le tudd győzni, ezért tényleg csak nagyon röviden, hogy mi is az allergia: a szervezet eltúlzott immunválasza egy egyébként teljesen ártalmatlan anyagra. Az allergiások immunrendszere úgy azonosítja az allergént – esetünkben a parlagfű mikroszkopikus pollenjeit –, mintha azok az orron, szájon, szemen át behatolni készülő „ellenségek” lennének.

Ennek fényében produkálja az összes tünetet a könnyezéstől az orrfolyásig, -dugulásig, tüsszögésig, megpróbálja kisöpörni az idegen testet, megakadályozni bejutását a légutakba. A túlzott immunválasz okát mindeddig nem sikerült pontosan tisztázni, közrejátszanak benne öröklött, genetikai tényezők és környezeti hatások egyaránt. Annyi biztos, hogy az allergiások száma – főleg a fejlettnek nevezett világ országaiban – látványosan növekszik.

Egyre nehezebb

A szezonálisan jelentkező allergének közül tényleg a parlagfű pollenje a legkeményebb ellenfél, hiszen óriási tömegben, és hosszú időn keresztül – augusztus elejétől szeptember végéig, akár október közepéig – szórja a pollent. Eközben vannak csúcsok és hullámvölgyek, ami jórészt az időjárásnak köszönhető.

A hétvégére várt országos, nagy esők megtisztítják majd a környezetet, de a száraz, meleg napok kifejezetten kedvezőek az allergének termelésére és terjedésére. Idővel a helyzet egyre rosszabbá válik, itt írtunk róla, hogy a klímaváltozással a parlagfű virágzása is kitolódhat, még tovább tágítva a szenvedés időszakát. Sőt, a folyamat már el is kezdődött:

Míg korábban szinte a naptárt követve augusztus 10-15. táján jelentkeztek páciensek az első parlagfű-allergia okozta panaszokkal, addig az utóbbi években ez egyre inkább kitolódik, akár már július végén is megjelenhetnek a tünetek és mélyen októberbe nyúlhatnak

– mondja a 24.hu-nak Moric Krisztina.

Forrás: Időkép

Otthon is enyhíthető

Az allergia tünetei szinte tökéletesen fedik a télen jellemző, felső-légúti megbetegedések, a „nátha” jeleit, ezért az ember nyilván nem rohan orvoshoz, hiszen tudja: orrcsepp, szemcsepp, illetve vény nélküli tabletták ugyanúgy kaphatók allergiára is, miként megfázásra. Enyhébb probléma esetén valóban átsegítenek a nehéz hónapokon, de léteznek más praktikák is.

Jó minőségű, megfelelően működő pollenszűrő például autóban, lakásban tényleg hasznos lehet, de ez esetben logikus módon minimálisra kell csökkenteni a szellőztetéseket. Ha a pollenszórás csúcsán valakinek van még szabadideje, érdemes lehet pollenmentes helyekre utaznia a hegyekbe, tengerpartra – akár néhány napnyi „tiszta levegő” is komoly enyhülést hozhat.

Ugyanezért javasolja a szakember a sóbarlangokat is, amelyek különösen hasznosak lehetnek, ugyanis csökkentik a kezeletlen allergia nyomán gyakran jelentkező asztma kialakulási esélyeit. Hasznos az orr napi többszöri átmosása. Ezzel egyrészt eltávolítjuk a polleneket az orr nyálkahártyájáról, másrészt hatékonyabb lesz az allergológus által javasolt orrspray felszívódása.

Érdemes a szakorvos néhány életmódbeli tanácsát is megszívlelni, amelyek szerint pollenszórás idején csökkentsük minimálisra a szellőztetések számát és idejét, ne teregessünk a szabadban, gyakran mossunk hajat, és figyeljük a folyamatosan frissülő pollenjelentéseket, például itt – legalább a csúcsok idején a lehető legkevesebbet tartózkodjunk a szabadban.

Rosszul járhat, aki „erősebb” akar lenni

Amennyiben viszont a házi praktikák és patikai fortélyok hatástalannak bizonyulnak, az ember úgy érzi, hogy mindent elkövet, az allergiás tünetek mégis rányomják bélyegüket életminőségére, tényleg orvoshoz kell fordulni.

Ma már személyre szabott gyógymódok léteznek, az antihisztamin tartalmú gyógyszerek, szemcseppek, orrspay-k kombinált alkalmazásával szinte mindenkinél azonnali javulást tudunk elérni

– emeli ki az allergológus.

Korábban a kezelést még a szezon előtt kellett megkezdeni, az allergiás gyógyszerek mellékhatásokkal, például ólmos fáradtság érzésével jártak, ám a modern készítmények már azonnal és kellemetlenségek nélkül hatnak. Ellenben ha valaki „egyszer úgyis vége lesz”, netán “én vagyok az erősebb” nekibuzdulásból csendben – vagy környezetét folyamatosan szórakoztatva minél hangosabban – szenved, abból semmi jó nem sül ki.

Fotó: Oláh Tibor / MTI

A kezeletlen allergia tünetei egyre csak fokozódnak, és maradandó hatással járnak. Az orrnyálkahártya állandó gyulladásban lesz, ezért az illető fogékonyabbá válik a felső-légúti megbetegedésekre, a folyamatos garati váladékcsorgás gégegyulladást okozhat, és nagyon kellemetlen fülpanaszok is felléphetnek. Ezek pedig nem feltétlen múlnak el maradéktalanul a szezon végén az allergia tüneteivel.

Az állandó „orrdugulás” sokakat tartós orrcsepphasználatra ösztönöz, ami viszont magában hordozza a hozzászokás veszélyét, ami szintén komoly szövődményekkel járhat. Hosszabb távon pedig asztma is kialakulhat.

A tünet és az ok megszüntetése

Mindezeket figyelembe véve tehát a parlagfűszezon kellős közepén is irány az orvos, ha tényleg nagy a baj, a tüneteket hatékonyan tudja kezelni. A legjobb megoldás persze durva allergia esetén a felkészülés, aminek két útja van. Az egyik, hogy már a pollenszórás előtt felkeresve a doktort zsebünkben a receptekkel várjuk a támadást, és az első gyanús jelre megkezdjük az előírt kezelést.

A másik lehetőség az úgynevezett immunterápia, ami az okot szünteti meg: minimum három, maximum öt évig tart, és hasonló elven működik, mint az egyes vírusos megbetegedések megelőzésére alkalmazott védőoltások.

A módszer gyakorlatilag megismerteti, »megbarátkoztatja« az immunrendszert az allergénnel, a 3-5 évig tartó kezelés után gyógyszerek nélkül is teljesen tünetmentes lesz

– emeli ki Moric Krisztina.

A páciensnek a parlagfű tisztított kivonatát tartalmazó oldatot kell a nyelve alá juttatnia spay formájában az orvos által felírt, változó koncentrációban. Szervezetének védelemért felelős egységei így lassan rájönnek, hogy ártalmatlan, nem kell miatta támadásba lendülniük, így a kezelés végére bárhol és bármilyen mennyiségben bukkan is fel, nem okoz már tüneteket. Sajnos az immunizálás nem egész életre szól, de 10-12 évig megszünteti a tüneteket, és ismételhető.

Persze minden ember szervezete más és más, van amelyik konokul kitart, parlagfű-allergia esetén viszont az immunterápia sikeressége 90-95 százalék. A társadalombiztosítás viszont nem támogatja, a kezelés költségét össze kell vetni a 10-12 év alatt allergiaellenes szerekre költött összeggel, illetve azzal, hogy az ember megszabadul a pénzben nem kifejezhető kellemetlenségektől.

Kiemelt kép: Máthé Zoltán /MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik