Foci

Gólok helyett nyolc sárga az Újpest kaposvári fellépésén

haruna (haruna, )
haruna (haruna, )

Gyenge, sárgákkal és kósza helyzettel színesített mérkőzésen a Kaposvár hazai pályán gólnélküli döntetlent játszott az Újpesttel.

A vendéglátó Kaposvári Rákóczi a múlt heti, pápi húsdaráló ellenére még éppen az OTP Bank Liga mezőnyének jobbik felében tanyázott a forduló előtt.

Az elő fordulóban a Loki ellen szintén 0-0-val zárt Újpest a fővárosi csapatok közül a leghátrébb áll, a lilák a 12. helyről kezdték a meccset.

Amely az első félidőben helyzet még elvétve sem volt, a nézők idegeit a pocsék színvonal mellett szabálytalanságok és műesések borzolták.

A fordulás után egy ideig ugyanez zajlott, majd fél órával a vége előtt elkezdett éledezni a Kaposvár, ebben Haruna járt az élen, a Rákóczi gambiai légiósa lövéssel és veszélyes passzokkal vétette magát észre.

A 68. percben Simon Krisztián lépett pályára a vendégeknél, veszelyesebb is lett – Kaposvár. Hruna ziccert hagyott ki, a kipattanót Pedro szúrta rá, de Balajcza védett. Az újpesti kapusnak a későbbiekben is akadt dolga, Haruna egymaga eldönthette volna a meccset, de vagy a kapusba vagy a kapu környékére lőtt.

A mérkőzés végül gólnélküli döntetlennel zárult, stílszerűen Haruna hagyta ki az utolsó helyzetet.

Eredmény – OTP Bank Liga, 7. forduló

Kaposvári Rákóczi–Újpest 0-0

Sárga lap: Pavlovic (12.), Okuka (52.), Bank (61.), Pedro (78), illetve Remili (21.), Kabát (51.), Aarab (52.), Vasiljevic (79.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik