Belföld

Kibékült a KDNP a Fidesszel Balatonfüreden

Néhány napig tartott csak a kemény szembeszegülés Balatonfüreden: hétfőre teljesen megbékélt a helyi KDNP a Fidesszel.

A két kormánypárt helyi szintű kiegyezését Bóka István, a város fideszes polgármestere jelentette be a Facebook-oldalán. Bóka azt írta, hogy a KDNP helyi elnöksége az alábbi nyilatkozatot küldte el neki:

A KDNP helyi elnöksége támogatja Bóka István Fidesz-KDNP jelöltségét a 2019. október 13-i önkormányzati választáson, és támogatja a vele induló közös Fidesz-KDNP képviselőjelölteket.

A nyilatkozat alapján a KDNP-t képviselve a nyolc egyéni képviselőjelölt között lesz Illés Hajnalka és Böröcz István is.

A füredi kereszténydemokrata elnökség augusztus elején két másik képviselőjelölt indítását szavazta meg: a helyi szervezet korábban jobbikos elnökéét, Czétényi Balázsét és a rendőri múlttal rendelkező milliárdosét, Fábián Péterét.

Bóka viszont ennek ellenére Illést és Böröczöt mutatta be koalíciós jelöltként augusztus 21-i sajtótájékoztatóján. Mint arról beszámoltunk, a múlt szerdára össze is hívták a helyi KDNP szervezetet, hogy kizárják Illés Hajnalkát a pártból, ám az ülést az utolsó pillanatban lefújták.

Kiemelt kép: Bóka István Facebook-oldala

Ajánlott videó

Olvasói sztorik