Forma-1

A Ferrarik uralták a szabadedzéseket Spában

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak a Forma-1-es Belga Nagydíj pénteki második szabadedzésén.

Mögötte a második helyen csapattársa, a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel végzett. Az első szabadedzésen is ők ketten álltak az első és a második helyen, csak fordítva, a Ferrarik tehát továbbra is kézben tartják a Belga Nagydíjat.

F1: ismét augusztus első hétvégéjén lesz a Magyar Nagydíj
Németország kimarad, Hanoiban viszont lesz vietnami futam.

Az olasz csapat legnagyobb riválisa, a Mercedes két pilótája köridején és helyezésén is tudott javítani a délelőtti gyakorláshoz képest: a finn Valtteri Bottas ötödikből lett harmadik, míg az ötszörös vb-győztes, címvédő és az összetettben most is az élen álló brit Lewis Hamilton hatodikból negyedik.

A Ferrari két pilótáján kívül csak Bottas tudott 1:45 percnél jobb köridőt, ezt viszont Leclerc és Vettel már az első szabadedzésen elérte.

Belga Nagydíj

2. szabadedzés:
1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:44.123 perc
2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:44.753
3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:44.969
4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:45.015
5. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1:45.117
6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:45.394

 

1. szabadedzés:
1. Vettel 1:44.574 perc
2. Leclerc 1:44.788
3. Verstappen 1:45.507
4. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 1:45.584
5. Bottas 1:45.882
6. Hamilton 1:45.973

 

A további program:
szombat
12.00: 3. szabadedzés
15.00: időmérő edzés

 

vasárnap
15.10: futam

Kiemelt fotó: KISBENEDEK ATTILA / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik