Foci

Zsinórban ötödször nyert a Győr

A kevés helyzetet hozó találkozón a Győr 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt az OTP Bank Liga 23. fordulójának nyitómeccsén.

A szakadó esőben a Debrecen első helyét ostromló Győr rögtön a kezdő sípszó után nekiesett a Kaposvárnak. Völgyi távoli lökete a csúszós füvön kellemetlenül tartott a kapu felé, de Hajdúch védeni tudott. Kilenc perc telt el az első gólörömig, ekkor Babic középre adása után a labda átszállt a védők feje fölött, és az üresen érkező Pátkainak nem volt más dolga, mint a hálóba fejelni (1-0).

Sok helyzetet nem könyvelhettünk el a folytatásban, mindössze két esemény az, ami említésre méltó: a 25. percben már kettőre nőtt a győriek előnye, ugyanis Völgyi centerezését Varga Roland fejjel váltotta gólra (2-0). A fiatal támadó ezzel első győri gólját szerezte. A másik pedig az, hogy Sisa Tibor 35 percnyi játék után kettős cserét hajtott végre.

Aki a szünetben sokáig időzött a büfében lemaradt a kaposváriak szépítő találatáról, ugyanis a középkezdés után kilenc másodperc telt el és a labda a hálóban volt: egy előrepassz után Bebetóhoz került a játékszer, aki a tizenhatos vonaláról nagy erővel lőtt a léc alá (0-1). Az egyenlítésért hajtó vendégek Addo és Bebeto révén többször is helyzetbe kerültek, komoly veszély nélkül. Ellenben a vendéglátók kétszer is eldönthették volna a három pont sorsát, először Dinjar nem találta el rendesen ajtó-ablak szituációban a játékszert, majd Dudás lövése után Hajdúch csak elképesztő bravúrral tudott menteni.

Nem adta magát könnyen a Kaposvár, mégis egygólos győri győzelemmel vette kezdetét a 23. bajnoki forduló. A hazaiak pont annyit fociztak ki magukból amennyire szükség volt, így három ponttal gazdagodtak és megint csak egy egység választja el őket az éllovas Debrecentől.

Eredmény-OTP Bank Liga, 23. forduló
Győri ETO FC-Kaposvári Rákóczi 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Pátkai (9.), Varga (25.), ill. Bebeto (46.)

Győr: Stevanovic – Babic, Djordjevic, Fehér, Völgyi – Pátkai, Kamber, Trajkovic – Varga R. (Dinjar, 62.), Strestik (Dudás, 57.), Koltai (Ahjupera, 73.). Vezetőedző: Pintér Attila.

Kaposvár: Hajdúch – Zsók, Graszl, Bank, Jánvári – Balázs (Grumic, 77.), Bőle (Moustapha, 36.), Sedlak (Haruna, 36.), Addo, Horváth T. –  Bebeto. Vezetőedző: Sisa Tibor.
Sárga lap: Völgyi (84.), ill. Graszl (19.), Addo (44.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik