Belföld

Lövöldözés volt Ráckevén, többen megsérültek

Cikkünket frissítjük.

Többen megsérültek csütörtök este, amikor lövöldözés tört ki a Pest megyei Ráckevén, írja a Blikk.

Állítólag két család esett egymásnak a Pokolhegynek nevezett helyen. Az Origo úgy tudja, a vita végén több lövés is dördült, hárman súlyosan megsérültek, egyiküket vasvillával szúrták meg, fejsérülés és fejszúrás is történt.

MTI/Mihádák Zoltán

Miután a helyi rendőrök nem bírtak velük, kihívták a TEK-et, ahonnan két konvoj is kivonult.

A Blikk szerint egy napok óta húzódó viszály miatt esett egymásnak a két család, a véres konfliktust pedig az robbantotta ki, hogy az egyik család tagját megverték. Azt írják, úgy 70-en vettek részt a tömegverekedésben.

MTI/Mihádák Zoltán

A police.hu-n közzétett tájékoztatás szerint több bejelentés érkezett a rendőrségre c csütörtökön 18 óra körül, melyek szerint Ráckeve belterületén két család között veszekedés tört ki, amely tettlegességig fajult. A bejelentők azt is elmondták, hogy több lövést is hallottak.

Hozzátették,

a rendőrség a helyszínen a megfelelő erőkkel biztosítja a  település biztonságát, Ráckevén jelenleg nyugalom van. A sérülteket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, a rendőrök a helyszínről több embert előállítottak, elszámoltatásuk folyamatban van.

Sajtóértesülések szerint két mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínre Balatonfüredről.

Kiemelt kép: MTI/Mihádák Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik