Kultúra

Jeff Goldblum magasról tesz a Marvel és a Sony szétválására

Egy héttel ezelőtt derült ki, hogy Kevin Feige, a Marvel Studios elnöke és a Sony nem tudtak megegyezni a Pókember terveit illetően, ezért Feige nem kíván producerként közreműködni a következő Pókember-filmen, így nagy valószínűséggel a Marvel is kihátrál az együttműködésből.

A hírre nemcsak a rajongók, de a hírességek is sorra reagáltak, például Ryan Reynolds, vagyis Deadpool, Stan Lee lánya pedig elmondta, hogy ez egyáltalán nem baj, szerinte szükséges lépés volt a Sony részéről, hogy korlátozza a Marvel Pókember feletti kontrollját.

A minap Jeff Goldblum is megszólalt az ügyben, és idáig az ő reakciójáért vagyunk oda a leginkább. A színész is részt vett a Disney’s D23 expóján, ahol egy riporter megkérdezte, mit szól a történtekhez.

Most hallok róla először. Le vagyok sújtva. Mi történik? Semmit nem tudtam erről

– mondja, majd a riporter részletesen magyarázni kezdi, mi történt. Érdemes közben Goldblum arcát figyelni, aki teljes beleéléssel figyeli a riporter minden egyes szavát, néha megismétli azokat, majd a következőt válaszolja.

Nem vagyok üzletember. Minden, amit mondasz, kínaiul van számomra. Nem tudom, biztos megoldják. Sok szerencsét

Persze a végén egyértelműen kiderül, hogy az egész vicc, amikor vigyorogni kezd.

Kiemelt kép: CHARLEY GALLAY / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik