Sport

Meglepő nevek a vízilabdakeretben

Kemény Dénes, az év végéig hivatalban levő szövetségi kapitány nyilvánosságra hozta a magyar férfi vízilabda-válogatott két idei Világliga-mérkőzésére meghívott játékosok listáját.

A névsorban nem szerepel sem háromszoros, sem kétszeres olimpiai bajnok. A csapat október 31-én Nagyváradon Románia, november 3-án Székesfehérváron pedig Olaszország legjobbjaival játszik Vl-meccset.

“Ez a névsor a két idei Világliga-mérkőzésre meghívottak nevét tartalmazza, de a lista természetesen a rövid- és a hosszú távú célok figyelembe vételével alakult így. Egyfelől egy máris ütőképes csapatot sejtet, másfelől vannak benne olyan fiatalok, akik most lehetőséget kapnak” – nyilatkozta a vlv.hu-nak Kemény Dénes, aki a válogatásról elmondta, hogy az összes szóba jöhető játékos edzőjét megkérdezte, kit javasol. Ezek után készített egy listát, amit Benedek Tiborral és a kapusedző Mátéfalvy Csabával átbeszélt, egy-két helyen megváltoztatott és ez lett a végső névsor.

A felvetésre, hogy nincs a meghívottak között senki a háromszoros olimpiai bajnokok közül, Kemény így reagált:
“Volt olyan idősebb, tapasztaltabb játékos, akinek felvetődött a neve, de az illető most felmentést kért. Nyilván ez a két meccs, ez a nyolc negyed komoly lehetőség  mindenkinek, annak is, aki stabilnak érzi a helyét, meg annak is, aki úgy gondolja, hogy be kell verekedje magát. Komoly lehetőség arra, hogy megmutassa: hosszú távon számolni kell vele. Én ezért a két mérkőzésért vagyok felelős és azt hiszem, hogy bárki lesz majd a kapitány, nem fogja majd a szememre vetni, hogy ennek a 17 játékosnak a meghívása nem szolgálta a hosszabb távú építkezést.”

Benedek Tibor, az edzői pályán elindult háromszoros olimpiai bajnok így nyilatkozott:

“Óriási megtiszteltetés nekem, hogy ezen a két meccsen vezethetem a magyar válogatottat, ez akkor is igaz, ha esetleg többet soha nem ülök a magyar csapat kispadján, csak ezen a két mérkőzésen. Érdekesség, hogy játékosként is a románok ellen szerepeltem először a válogatottban, 1989-ben, úgyhogy ez mindenképpen egy jó ómen nekem.” 

Kemény Dénes a londoni olimpián elért ötödik hely után, szeptember végén jelentette be, hogy szerződésének december 31-i lejártakor befejezi 16 éves munkáját a magyar válogatott élén. Szövetségi kapitányként addig minden feladatát ellátja, de a hátralévő két meccsen már nem ül le a kispadra, a csapat közvetlen irányítását Benedek Tibor és Mátéfalvy Csaba látja el.

A két összecsapásra meghívottak névsora
kapusok: Baksa László, Decker Attila, Nagy Viktor
mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Bundschuh Erik, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Jansik Dávid, Katonás Gergő, Kis Gábor, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik