Megjelent a háromszor háromezer forintos rezsiutaványokról szóló kormányrendelet, ami már hatályba is lépett. A szabályozás szövege ad némi teret a képzeletnek — írta meg az Azénpénzem.hu.
Emlékeztetnek: a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-nek azt mondta, hogy a postai befizetésnél az utalványokon szereplő összeget csak készpénzzel lehet kiegészíteni, bankkártyával nem. Ez pedig nincs így leírva a rendeletben.
A legtöbb kérdés és kifogás az elmúlt napokban arra vonatkozott, hogy mit tehet az utalvánnyal az a nyugdíjas, akinek egyáltalán nincs a nevén rezsiszámla. A lap szerint a rendelet világosan fogalmaz:
A meghatározás tehát nem jogosultról, hanem fizetőről szól, a rezsiutalvánnyal így csak a cégnévre szóló számlát nem lehet rendezni.
Meghökkentő módon, a rendeletbe azt is belefoglalták, hogy az utalványok kézbesítését a Magyar Posta kizárólag egyszer kísérli meg. A kézbesítés eredménytelensége esetén az ismételt kiküldés iránti kérelmet a Magyar Államkincstárnál a honlapon közzétett címen kell előterjeszteni. A kérelem benyújtásának jogvesztő határideje 2019. november 30. Ez azt jelenti, hogy aki később kapcsol, bukja a támogatást.
Kiemelt kép: Berecz Valter/24.hu