Közélet

Kormányinfo: 9000 forintos rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Hollik István kormányszóvivő sajtótájékoztatón számol be a kormány döntéseiről.

Augusztus 21-án a kormány ülésezett, a következő döntések születtek:

  • A pozitív gazdasági eredmények folyományaként minden nyugdíjas 9000 forintos rezsiutalványt kap, a háromszor 3000 forintos bón március 31-éig használható fel gáz- és áramszámlára. Szeptember 30-ig érkezik meg, először Budapesten kézbesítik, majd vidéken kapják meg az idősek. Az utalványok felhasználásáról a héten részletes tájékoztatást adnak. Az utalványokat azok kaphatják meg, akik 2019 májusában már nyugdíjasok voltak, a nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek is jár.
  • Év végén garantált a nyugdíjprémium és a nyugdíjkompenzáció.
  • Aki január és július vége között legalább három hónapig állt közfoglalkoztatásban, 54 ezer forint kiegészítést kap. Gulyás Gergely szerint ezt is a gazdaság kiemelkedően jó teljesítménye teszi lehetővé, az egyszeri juttatás 99 ezer embert érint, a költségvetésnek összesen 9 milliárd forintba kerül. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, harmadik éve nem emelték meg a közmunkások bérét és 2019-ben sem lesz nagylelkűbb a kormányzat: a 8 órás közfoglalkoztatotti bér változatlanul bruttó 81 530 forint lesz idén (nettó 54 217 forint), a szakképzett közmunkás bér pedig bruttó 106 555 forint (nettó 70 859).
  • Szeptember elsejéig a felsőoktatás az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz kerül. A közoktatás viszont az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, Maruzsa Zoltán államtitkár alatt marad. Az ITM-nél Bódis József irányítja majd a felsőoktatást.
  • Káel Csaba lesz az új filmügyi kormánybiztos szeptember 1-étől, de megmarad posztja a Művészetek Palotája igazgatójaként is.
  • A 2020-as férfi kézilabda-Eb-re épülő, 20 ezer fős csarnokkal kapcsolatban a kancelláriaminiszter arról beszélt, hogy a  héten fognak beérkezni a árajánlatok, de 101,5 milliárd forintnál nem kerülhet többe a kivitelezés.
  • Gulyás Gergely állítja: sajtóhírekkel ellentétben a területi közigazgatásban nincs létszámstop. A központi közigazgatásban pedig ahol legalább fél éve betöltetlen egy pozíció, azt csak kormányzati engedéllyel lehet betölteni. Az alapelv az, hogy kevesebb ember, magasabb szinten és magasabb bérért dolgozzon.
  • Az RTL Klub kérdésére Gulys elmondta: a Microsoft-ügyben a kormány áll a hatóságok rendelkezésére, de továbbra sem tudnak kormányzati érintettségről.
  • Az ATV felvetette, hogy sajtóhírek szerint az ellenzéknek gyakorlatilag nem lesznek plakáthelyei az őszi önkormányzati választások előtt. A kancelláriaminiszter válasza szerint a kormány nem foglalkozik plakátértékesítéssel.
  • Magyarországnak általános külpolitikai célja, hogy a világ vezető hatalmaival jó viszonyt ápoljon, és ez az év is bizonyítéka annak, hogy ez sikerült – mondta Gulyás hozzátéve: remélhetőleg Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is még idén sor kerülhet egy közvetlen találkozóra, és Kínával is jó viszonyt ápol Magyarország. A német kancellár hétfői soproni látogatásával kapcsolatban a Miniszterelnökség vezetője örömét fejezte ki, hogy Angela Merkel világossá tette, a visegrádi együttműködés Európa egészének érték, és elismerően beszélt az EU-s pénzek magyarországi felhasználásáról, ami a miniszter szerint rendkívüli fontosságú az új, hétéves uniós költségvetés elfogadása előtt.
  • Józsefváros önkormányzata büntetlen előélethez kötné az önkormányzati lakásbérlést, Gulyás Gergely szerint ez teljesen rendben van. A miniszter szerint a fideszes önkormányzat javaslata hasznos és előremutató, amely semmilyen alkotmányossági problémát nem vet fel.
  • A kormányközeli Magyar Nemzet kérdésére a miniszter úgy fogalmazott: Karácsony Gergely és a Liberálisok szövetségének oka a drogliberalizáció.
  • Orbán Viktor és Angela Merkel ebédje ugyan nem volt sajtónyilvános, ezért a résztvevők nem is fognak beszámolni az ott elhangzottakról, de Gyulyás szerint egy fél kritikus mondat sem hangzott el Magyarországgal kapcsolatban.
  • Egy brit milliárdos Instagram-posztjából derült ki, hogy augusztus 20-án a Karmelita kolostor teraszáról nézték a tűzijátékot. Gulyás Gergely nem árulta el, hogy pontosan kiket hívott meg a miniszterelnök, szerinte Orbán Viktor a hivatalába azt hív meg, akit szeretne.
  • A Magyar Hang felvetette, hogy a Fidesz Kaposváron egy III/II-es múlttal rendelkező egykori besúgót, Szita Károlyt támogatja. A miniszter nem akart egyértelmű választ adni, azt kérte, hogy a Szita Károllyal kapcsolatos kérdéseket Szita Károllyal beszélje meg a lap újságírója. A Magyar Hang júniusban közzétette a Szitára vonatkozó, 2008-ig titkosított dokumentumokat, amelyekből többek között az is kiderült, hogy a Fidesz által támogatott politikus hazafias alapon, lelkesen működött együtt titkosszolgálatokkal.

Cikkünket frissítjük.

Kiemelt kép: Soós Lajos/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik