Belföld

A családosoknak találták ki, ők mégis rosszul jártak a csokkal

Elképesztő mértékben drágultak a lakások, házak az elmúlt pár évben. Ami pedig eléggé egybeesett az Orbán-kormány által bevezetett családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) és más, elvileg a családalapítást és -bővítést segítő intézkedéssel. Az énpénzem.hu megnézte, vajon jól jártak-e azok, akik felvették a csok-ot, a – három gyerek után járó – akár 10 millió forintos támogatás fedezte-e a lakások áremelkedését.

Hát nem. Nagyon nem.

2015 közepén vezették be a csok-ot (a támogatást meg a kedvezményes hitelfelvételi lehetőséget), de már az előtte levő hónapokban, az intézkedés bejelentése után masszívan elkezdtek nőni az ingatlanárak.

  • 2015 kora tavaszán egy fiatal, egygyermekes család, aki első lakásként 40-45 négyzetméteres 1,5–2 szobás lakást keresett, Budapesten 7 és 27 millió forint között találhatott megfelelőt. A leggyakoribb vételár az Otthon Centrum akkori áttekintése szerint 13 millió forint volt.
  • Egy nagy, 4 gyermekes családnak egy 100-110 négyzetméteres, 5 szobás családi házért Sopronban nagyjából 22 millió forintot kellett fizetnie.
  • Ugyanez a család a Debrecen melletti Ebesen egy hasonló házat 12,5 millió forintért tudott megvásárolni.

Ezzel szemben jelenleg

  • Budapesten 20 millió forinttól indul a kislakások ára, de a belső kerületekben 60 millió feletti áron kínált otthonok sem ritkák.
  • Sopronban az előbb leírt házat 40 millió forint alatt nem lehet megkapni.
  • Az Ebesen eladó 5 szobás házak ára átlagosan 33 millió forint.

Hasonló kép rajzolódik ki egy másik ingatlanközvetítő cég, a Duna House adataiból. Budapesten 15-30 millió forinttal nőttek négy év alatt a megfelelő méretű ingatlanok árai, vidéken kissé kevésbé.

Ráadásul az ezen időszak alatt végbement lakás-adásvételeknek csupán az egyötödénél használtak csok-ot. Magyarán: aki a jócskán megdrágult lakásokat vették, azok zöme az állami pénzzel sem kalkulálhattak.

Vagyis a csok-kal két csoport járt igazán jól, ők húztak belőle nagy hasznot: a lakásépítő vállalkozások, valamint azok, akik 2015 előtt vettek nyomott áron ingatlant és azóta jóval magasabb áron túladtak azon.

Most júliustól a családvédelminek nevezett akcióterv egyes intézkedései léptek hatályba. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a lanyhulni látszó áremelkedésnek azok még egy lendületet tudnak adni.

Kiemelt kép: MTI Fotó: Mészáros János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik