Nagyvilág

Édesanyjuk folyamatosan beszél a szétválasztott sziámi ikrekhez

A kislányok megpróbáltatásainak még nincs vége.

Mint korábban megírtuk, magához tért a szétválasztott sziámi ikrek egyike. Az InfoRádióban a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány kommunikációs vezetője megerősítette, már testvére is önállóan lélegzik, de őt még mélyaltatásban tartják.

Sándor Alexandra Valéria róla az mondta, folyamatosan figyelik a kint tartózkodó magyar orvosok, állapota függvényében döntenek a továbbiakról. A mélyaltatásra a regeneráció miatt van szükség a 30 órás koponya- és agyszétválasztás után – tette hozzá.

A magyar orvosok javaslatára édesanyjuk folyamatosan a lányok mellett, simogatja őket, beszél hozzájuk.

A szakemberek várnak, figyelnek. A gyorsabban fejlődő kislány rehabilitációja hamarosan megkezdődhet, de egy ilyen ritka műtét után nincs rá recept, hogy erre mennyi időt kell szánni.

Most még nagyon korai fázisban vagyunk. A szétválasztás augusztus 1-jén és 2-án történt, és még heteknek, hónapoknak kell eltelnie ahhoz, hogy a kislányok neurológiai státusza értékelhető legyen.

Sándor Alexandra Valéria arról is beszélt, hogy a kislányok megpróbáltatásainak még nincs vége, egyebek között még egy másodlagos koponyarekonstrukció is vár rájuk, erről is állapotuk változásának függvényében döntenek majd az orvosok.

Kiemelt kép: Rabeya ébredés után édesanyjával és Dr. Csapody Marcell aneszteziológusunkkal (Fotó: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány / Sanjida Kamal)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik