Nagyvilág

Komoly szabálytalanságok történtek a börtönben, ahol Epstein meghalt

Komoly szabálytalanságok történtek abban a börtönben, ahol Jeffrey Epstein meghalt – fogalmazott William Barr amerikai igazságügyi miniszter hétfőn New Orleansban tartott sajtókonferenciáján.

A miniszter úgy fogalmazott: „dühös”, amiért a manhattani börtön nem tudta életben tartani Epsteint. „A végére járunk annak, ami történt, és meglesznek a felelősségre vonások” – ígérte a tárcavezető.

William Barr egyúttal megerősítette azt is, amit Geoffrey Berman New York-i ügyész már korábban közölt: azokban a bűncselekményekben, amelyekkel Epsteint gyanúsították, tovább folytatódnak az eljárások, így a többi felelős sem menekülhet majd az igazságszolgáltatás elől.

A nyomozás folytatódik mindenki ellen, aki Epstein cinkostársa volt. A vele együttműködők egyike sem nyugodhat, az áldozatok megérdemlik az igazságszolgáltatást és meg is fogják kapni,

fogalmazott Barr.

Az emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolt 66 éves Jeffrey Epsteinre szombatra virradóra találtak rá a cellájában. Eszméletlen volt, azonnal kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni. A rendőrség hivatalos jelentése szerint öngyilkosságot követett el, ám Barbara Sampson igazságügyi orvosszakértő vasárnap este azt jelentette be, hogy a halál okát a boncolás után sem lehet egyértelműen megállapítani, ehhez még további információkra van szükség.

William Barr miniszter már szombaton bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak az öngyilkosság ügyében, és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) meg is kezdte a nyomozást. Amerikai sajtójelentések szerint jelenleg erőteljesen vizsgálják Epstein barátnője, a brit, amerikai és francia állampolgársággal rendelkező Ghislaine Maxwell – a néhai Robert Maxwell sajtómágnás lánya – szerepét. Epstein egykori áldozatainak tanúvallomása szerint ő volt a „madám”, vagyis ő szervezte a kiskorú lányok beszervezését és megrontását, sőt, nem egyszer maga is részt vett ebben.

Az Epstein-botrány külföldre is elért. Vasárnap a Buckingham-palota cáfolta, hogy II. Erzsébet fia, András herceg igénybe vette volna az Epstein szervezte kiskorú lányok „szolgáltatásait”. Hétfőn pedig két francia miniszter is franciaországi vizsgálatot követelt az ügyben, arra hivatkozva, hogy az amerikai vizsgálat ottani kapcsolatokat is feltárt.

Epsteinnek egyébként a párizsi elegáns Foch sugárúton volt luxuslakása. Sajtójelentések szerint párizsi inasa ellopta tőle a címjegyzékét, amely több helyi kapcsolatának nevét, címét és telefonszámát tartalmazza.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Kiemelt kép: William Barr, Europress/SAUL LOEB/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik