Gazdaság

Matolcsy: Az egészségügy mai működésével nem lehet népesedési fordulatot elérni

Geopolitika, technológia, pénz címmel írt véleménycikket a Növekedés.hu-ra Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. A jegybank első embere írását egy-egy idézettel kezdi és fejezi be, a kettő között pedig sorra veszi a századunk három legnagyobb kihívásárára adható válaszokat.

Szerinte az elmúlt 30 évben azért nem sikerült a térséggel lépést tartanunk a Nyugathoz való felzárkózás terén, mert döntő időkben rossz vagy még rosszabb döntéseket hoztunk. Mint írja: az 1990-es évek első felében sokkterápiákat alkalmaztunk fokozatos átalakítások helyett, 2002-ben pedig hibás gazdaságpolitikai fordulat ment végbe a szerencsétlen politikai fordulat után. Ezzel szembeállítva leszögezi:

2010 és 2012 között végrehajtottuk a magyar költségvetés rendbetételét, amely az Európai Unióban a leggyorsabbnak és a legsikeresebbnek számított. 2013 után ehhez hozzáadtuk a pénzpolitika teljes fordulatát, így 2019-re 10 fontos területen már első helyezést érjük el Európában, sőt a világban is.

A Fidesz-kormány eredményeinek taglalása után azonban rátér azokra a területekre, ahol még szerinte is lenne fejlődési potenciál. Szerinte

  • kevésbé értjük azonban a technológia új kihívásait. Még nem értjük, hogy teljes versenyképességi fordulat nélkül a hozzánk érkezett import tőke csak szigetként működik tovább, mert nincs hová kötődnie.
  • Nem értjük, hogy a világ élvonalába /első 200 közé/ tartozó egyetemek nélkül az új technológia nem képes tartósan mozgatni a felzárkózást.

Amint azt sem értjük, hogy az állami egészségügy mai működésével nem lehet népesedési fordulatot elérni

— kritizál óvatosan a jegybankelnök.

Kiemelt kép: Kovács Tamás/MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik