Gazdaság

15 milliárd forintért adták el a Szigetet

49 millió és 65 170 euróért, vagyis 2017-es árfolyamon 15,2 milliárd forintért adták el a Szigetet – írja a G7. A Sziget Zrt. hetven százalékát 2017 elején adták el a Providence nevű amerikai befektetési alapnak, de egészen idáig nem lehetett tudni, hogy pontosan mennyiért, mert a konkrét összeg üzleti titok volt.

A Forbes előbb 8,5 milliárd forintot írt, amely Gerendai Károly szerint alulbecslés volt, majd korrigálták 13,2 milliárdra, de úgy tűnik, hogy a valódi összeghez képest még ez is alacsony volt – emlékeztet a G7. A gazdasági portál azonban megnézte a Sziget Zrt.-t technikailag birtokló luxemburgi holdingcég, az LMF Luxco sárl. 2017-es beszámolóját, és abból egyértelműen kiderült, hogy mennyit fizettek a magyar rendezvényszervező cégért, amelynek teljes egészét 22,4 milliárd forintra értékelték.

A G7 számításai szerint a Szigetet korábban birtokló magánszemélyek közül Gerendai és Takács Gábor 11,6 milliárd forintot kaphattak, amelyen 68-32 százalékban osztoztak, a Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert 50-50 százalékos tulajdonában álló Volt Invest Kft.-hez pedig 3,5 milliárd forint kerülhetett.

2021-ig akár a teljes eladás is lezárulhat, mondta a G7-nek a Sziget Zrt. ügyvezetője, Kádár Tamás. A maradék 30 százalék tulajdonosváltásának azonban az a feltétele, hogy a fő magyar rendezvény hét egymást követő évre működési engedélyt szerezzen a fővárosi önkormányzattól. Jelenleg a korábban a fővárossal megkötött ötéves szerződéses periódus felénél járnak, és a folytatásról most nem tárgyalnak Budapesttel.

Kiemelt kép: 24.hu/Neményi Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik