Élet-Stílus

Évekig vegán volt, most 2 éves kisfiát is nyers hússal eteti a német anya

Bár élete nagy részében vegetáriánus, majd vegán volt, a 30 éves Gloria Zasso teljesen átszokott az állati eredetű táplálkozásra. A Münchenben élő anya a 2 éves kisfiának is alig ad gyümölcsöt, zöldséget pedig szinte soha. Helyette inkább nyers hússal eteti – írja a Mirror című brit bulvárlap.

Gloria, aki egyébként sem volt soha túlságosan oda a hús ízéért, tizenkét évesen, morális okokból hagyott fel a húsfogyasztással. A húszas évei elejére a lány egyre betegesebbé vált, évente többször szenvedett influenzától, húgyúti fertőzésektől, hörghuruttól. Az orvosok azt mondták neki, túl gyenge az immunrendszere. Évente három-négyszer szedett antibiotikumokat, de elege lett ebből, változtatni akart.

Gloria 24 évesen úgy döntött, hallgat azokra, akik azt tanácsolták neki, hogy töröljön minden állati eredetű táplálékot az étrendjéből. Eleinte minden úgy történt, ahogy ígérték neki: miután vegán életmódra váltott, Gloria sokkal energikusabbnak és egészségesebbnek érezte magát, nem volt annyira gyakran beteg. Mindez azonban csak addig tartott, amíg megszületett Gloria kisfia, Isaac.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gloria Zasso 📍Munich (@shanyaraleonie) által megosztott bejegyzés, Febr 21., 2019, időpont: 2:18 (PST időzóna szerint)

Három héttel a szülés után Gloria iszonyatos fájdalmat kezdett érezni a kezei, és a lábfejei ízületeiben. A fájdalom minden előzmény nélküli volt, és annyira durva, hogy a fiatal nő nem tudott járni, ölbe venni az újszülött kisfiát, de még csak fogat mosni sem.

A nőt 2017-ben reumatoid artirisszel diagnosztizálták.

Ez egy komoly autoimmun betegség, melynek során az immunrendszer az ízületek sejtjeit támadja meg. Gloriának kemoterápiás tablettákat ajánlottak, de nem akart önszántából erős mérgeket bevenni. Maga keresett megoldást, rengeteget olvasott a betegségéről, és rájött, hogy a vegán életmód nem tesz jót az állapotának.

Gloria 2017. augusztusában kezdett el visszatérni az állati eredetű táplálékhoz. Először csak heti néhány tojást evett meg, lassan újra bevezette a tejtermékeket, majd elkezdett csontlevest is enni. Amikor 2018-ban a legsúlyosabbak voltak a fájdalmai, 12 éves kora óta először, húst is evett. Azt mondja, az állapota ez után kezdett rohamosan javulni.

Egy marhaszelet megevésének már a gondolatától is hánynom kellett, de tudtam, hogy mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy jobban legyek.

Bár Gloira határozottan jobban lett, miután újra húst evett, időnként még rátört a kegyetlen ízületi fájdalom, ezért tovább kutatott. Így talált rá a nyers hús diétára, amit a hozzá hasonlóan autoimmun betegségekben szenvedők ajánlottak. Nem volt odáig az ötletért, de úgy gondolta, tesz egy próbát. Az első alkalommal az orrát befogva kellett leerőltetnie a torkán minden egyes falatot, de szinte azonnal jobban lett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gloria Zasso 📍Munich (@shanyaraleonie) által megosztott bejegyzés, Ápr 13., 2019, időpont: 7:36 (PDT időzóna szerint)

Gloria azóta sem szedi az orvosok által felírt gyógyszereket, mégis rengeteget javult az állapota, végre újra normális életet élhet. Azt mondja, a húst, főleg nyersen továbbra sem szereti, de úgy tekint rá, mintha gyógyszer lenne. Az új étrendéjével pedig igyekszik a lehető legkevesebb kárt okozni. Bár nem olcsó megoldás, soha nem vesz nagyipari termékeket. A húst kizárólag helyi hentesektől vásárol, csak akkor, ha biztos benne, hogy az állatot nem embertelen körülmények között tartották, és humánusan vágták le. Ezen felül igyekszik az állat minden porcikáját megenni, hogy ha már meg kellett halnia, a legapróbb része se kerüljön a szemétbe.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gloria Zasso 📍Munich (@shanyaraleonie) által megosztott bejegyzés, Ápr 10., 2019, időpont: 11:07 (PDT időzóna szerint)

Reggelire általában marhaszeletet eszik, aminek a csak egy kicsit süti meg a külsejét, nyers csontvelőt, vagy nyers marhazsírt. Vacsorára lassan főzött ökörfarkat, vagy báránylapockát, illetve májat, agyvelőt, vesét nyersen, apróra vágva.

A nyershús alapú étrendet a férje, Thomas, és a kisfia, Isaac is tartja Gloriával. Szívesen eszik ők is azt, amit a nő, és mindketten teljesen egészségesek. Az anya ennek ellenére rengeteg kritikát kap az interneten, amiért nyers hússal eteti a kétéves fiát, gyümölcsöt csak elvétve ad neki, zöldséget pedig szinte soha. Az anya azonban úgy gondolja, amíg a gyermeke egészséges, energikus és aktív, nem érdekli mások véleménye.

Dr. Daniel O’Shaughnessy, londoni dietetikus azonban nem ért egyet Gloriával. Az orvos szerint, a nő rostban szegény étrendje nem egészséges, különösen egy gyerek számára nem az.

A gyerekeknek szükségük van növényi tápanyagokra is az egészséges fejlődéshez, és növekedéshez. De nem ajánlanám ezt az étrendet azoknak sem, akik reumatoid artirisz okozta fájdalmaktól szenvednek. Azt tanácsolom nekik, hogy mindenképp kérjenek orvosi segítséget, mielőtt megváltoztatnák az étrendjüket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik