Sport

Az orosz sportvezetők még a példátlan doppingbotrányt is megússzák

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) felfüggesztette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2017-es döntését, amely minden ötkarikás eseményről kitiltotta Vitalij Mutko korábbi orosz sportminisztert, írja az MTI.

A CAS csütörtöki tájékoztatása szerint a ma már miniszterelnök-helyettesként dolgozó politikus nem sportolóként, edzőként vagy a hivatalos delegáció tagjaként vett részt a 2014-es, szocsi téli játékokon, ezért érvénytelen a kizárása.

Mutko reakciójában közölte, elégedett a CAS ítéletével.

A NOB végrehajtó bizottsága 2017. december 5-én döntött úgy, hogy a példátlan, szisztematikus doppingolás miatt kizárja Oroszországot a 2018-as phjongcshangi téli olimpiáról, és egyben kitiltja Mutkót minden olimpiai rendezvényről.

Az orosz doppingbotrány miatt a politikus – aki a 2014-es szocsi olimpia alatt sportminiszter volt – nyomás alá került a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség részéről is. Ennek folyományaként előbb hat hónapra átadta az orosz futballszövetség vezetését Alekszandr Alajev főigazgatónak, majd lemondott a 2018-as, oroszországi világbajnokság szervezőbizottságának elnöki posztjáról.

Nyitókép: Anton Novoderezhkin\TASS via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik